Az
NDK-ban 1966-ban dobták piacra az úgynevezett "kocka"
Wartburgot, ami először 1000-es, aztán pedig 353-as típusjelzéssel rótta a szocialista országok, így hazánk útjait.
Az egykor a magyar utcaképet jelentősen meghatározó típus mára szinte teljesen eltűnt a forgalomból, mi viszont most találtunk belőle egy kiváló állapotban lévő régi példányt. Íme:
A mellékelt fotókon látható Wartburg 353 1986-ban, tehát 33 éve látta meg a napvilágot, és az azóta eltelt időkben alig több, mint 28 ezer kilométert tettek meg vele. A kocsi a hirdető leírása szerint a közelmúltban teljes felújításon esett át, kifogástalanul működik és igény szerint oldtimer vizsgára is elvihető.
Az 50 lóerős 1 literes motorral szerelt, bézs fényezésű keletnémet szedán teljesen üzemképes és érvényes magyar okmányokkal rendelkezik - írják a hirdetésben. Az árcéduláján pedig kereken 2 millió forintos összeg olvasható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.