Így gyorsít bőven 300 km/h fölé egy 800 lóerős Brabus Mercedes – videó

Az 1000 Nm-es nyomatékot produkáló erőforrás sportkocsikat megszégyenítő módon lódítja meg a hatalmas luxusszedánt.

  • hvg.hu hvg.hu
Így gyorsít bőven 300 km/h fölé egy 800 lóerős Brabus Mercedes – videó

A Mercedes-AMG E 63 S 4Matic+ egy igen komoly menetteljesítményekkel rendelkező szedán, a csillagos márka E-osztályának zászlóshajó kivitele. Ennek a 3,4 másodperces 0-100-as gyorsulást produkáló modellnek a motorházteteje alatt egy nem kevesebb mint 612 lóerős teljesítményű, illetve 850 Nm nyomatékú turbós benzinmotor található, amit nemrégiben kezelésbe vett a Brabus, és egy igazi szörnyeteget alkotott belőle.

Brabus

Az alábbi videóban az vehető szemügyre, ahogy a Brabus 800 egy 3 kilométeres lezárt útszakaszon a szuperpontos GPS-mérés alapján 3,2 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet. A 0-200-hoz sem kell neki több 9,9 másodpercnél, a 0-300 pedig 24,3 másodpercnyi időt vesz igénybe. És a gyorsulásnak csak 336,5 km/h-nél szakad vége.

A típusjelzésből könnyen kikövetkeztethető, hogy a V8-as motor immár kereken 800 lóerős teljesítménnyel bír, ami egyrészt az új turbófeltöltőknek, másrészt az 1,6 barra emelt maximális töltőnyomásnak köszönhető.

Brabus

A 3600-as percenkénti fordulatszámnál már 1000 Nm-es hegyomlásnyi nyomatékot produkáló erőforrás egy kilencsebességes automataváltón keresztül juttatja el erejét a négy kerékre. A 21 colos kerekeken gördülő Brabus 800 futóműve az alapmodellhez képest 2 centiméteres ültetést kapott.

Brabus

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.