szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A baleset a sztráda 43-as kilométerénél történt.

Három gépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze vasárnap este az M6-os autópálya Bóly felé vezető oldalán, a 43-as kilométernél.

A balesethez az érdi hivatásos és a martonvásári önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést.

A munkálatok idejére a sztráda Bóly felé vezető oldalának érintett szakaszát félpályán lezárták a katasztrófavédelem honlapja szerint.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Több mint 30 ezer alkalmazottat küld el a Disney

Több mint 30 ezer alkalmazottat küld el a Disney

Offenzívát indított az etióp hadsereg Tigré fővárosáért

Offenzívát indított az etióp hadsereg Tigré fővárosáért

Fekete-Győr: Volner javaslata nem befolyásolja a stratégiánkat

Fekete-Győr: Volner javaslata nem befolyásolja a stratégiánkat