Új szabályok a Volánbusznál: a bérletesek hátul szállnak fel, a sofőr nem nyúlhat a csomagokhoz

A koronavírus terjedésének megelőzéséért a Volánbusz rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain.

  • hvg.hu
  • MTI
Új szabályok a Volánbusznál: a bérletesek hátul szállnak fel, a sofőr nem nyúlhat a csomagokhoz

Az országos, elővárosi és regionális forgalomban közlekedő Volánbusz-járatokon a bérletesek a hátsó ajtóknál szállhatnak fel, az első ajtón pedig kizárólag azok, akiknek menetjegyet kell váltaniuk.

A csomagkezelési rend is változik. A járművezető nyitja és zárja a csomagteret, de a csomag be- és kivételét az utasok maguk végzik.

A budapesti Népliget autóbusz-pályaudvaron működő Utazási Centrum kivételével az állomásokon működő menetrendi információs pontok zárva tartanak. Telefonon továbbra is minden információs pont elérhető, a helyszínen az utastájékoztatás más formái – például a kiírások – továbbra is élnek.

A pénztárakban és járatokon a 2019/2020-as tanév első féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat március 31. után is elfogadják, a diákigazolvány-helyettesítő igazolást eredeti aláírás és pecsét nélkül is érvényesnek tekintik.

Fokozottan takarítják az állomásokat és a járműveket, az autóbuszokon vírusölő szerrel tisztítják a padlót és a kapaszkodókat, folyamatosan kézfertőtlenítő szert helyeznek el a munkahelyi mosdókban és tisztálkodóhelyiségekben.

A Volánbusz arra kér mindenkit, hogy fokozottan ügyeljen személyes higiéniájára, gyakori kézmosással, zsebkendő használatával igyekezzen megállítani a vírus terjedését, és csak akkor használja a társaság járatait, ha nem áll fenn nála koronavírus-fertőzés gyanúja.

Az autóbusz-közlekedés menetrendje egyelőre változatlan.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.