szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ez a szívómotoros olasz sportkocsi korának egyik leggyorsabbja volt, a gyártó fioranói tesztpályán 1 másodpercet vert az ikonikus Enzóra.

A Ferrari az 575 Maranello utódjaként 2006-ban mutatta be az 599 GTB-t. A típus neve onnan ered, hogy az előre szerelt motor 5 999 köbcentiméteres lökettérfogatú. A V12-es szívómotor egy hatfokozatú váltón keresztül juttatja 620 lóerős teljesítményét, illetve 608 Nm-es nyomatékát a hátsó kerekekre.

Az 599 GTB nem túl gyakori látvány az utakon, azonban a típusból készült egy limitált szériás kivitel is. Az 599 GTO tulajdonképpen nem más, mint a kizárólag versenypályás használatra szánt 599XX utcai változata. Az 599 GTO motorja 670 lóerős, illetve 620 Nm-es produkció ad elő és 100 kilogrammal könnyebb az alapmodellnél. Ennek köszönhetően a 0-100-as sprint alig 3,3 másodperc alatt letudható vele és a gyorsulásnak csak 335 km/h-nál szakad vége.

A szupergyors váltót kapott és 0-ról 200-ra alig 9,8 másodperc alatt katapultáló Ferrari 599 GTO-ból mindössze 599 példány készült és ezek közül csak 125 volt amerikai piacos. És most ez utóbbi szériából tűnt fel a színen egy éppen eladó autó, mellyel eddig mindössze 270 kilométert tettek meg.

©
©
©

A Rosso Corsa vörös fényezésű, illetve fekete/cserszínű bőrbelsős járgány 2011-ben látta meg a napvilágot, vagyis nem sokkal azelőtt, hogy leállt a típus gyártása, és feltűnt a színen az F12-es utódmodell.

A kocsi a Mecum júniusi árverésén cserél majd gazdát, várhatóan mintegy 250 millió forint magasságában.

©
©
©
©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Visszavásárolnák Karácsonyék a Fővárosi Csatornázási Műveket

Visszavásárolnák Karácsonyék a Fővárosi Csatornázási Műveket

A kormány százmilliárdokat dugott el a büdzsében az áttekinthetőség ürügyén

A kormány százmilliárdokat dugott el a büdzsében az áttekinthetőség ürügyén

Darazsak segíthetnek a vegyszermentes repcetermesztésben

Darazsak segíthetnek a vegyszermentes repcetermesztésben