„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Vasárnap történt a baleset a 83-as számú főút 54. kilométerszelvényében.
A Mustang vezetője Győr felől Tét irányába közlekedett, amikor egy kanyarban nem az út vonalvezetésének, illetve az esős időjárásnak megfelelő sebességgel haladt, ezért az autójával megcsúszott, majd áttért a menetiránya szerinti szemközti sávba, ahol összeütközött egy arra haladó Skodával.
Az ütközést követően mindkét jármű az árokban landolt. A balesetben a vétlen gépkocsi vezetője és utasa megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.
A Győri Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.