Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Szerencsére nem lett most baleset a találkozásból, csak egy látványos videó. Ráadásul egy szemből érkező autós szintén hasonlóan járt majdnem ugyanekkor.
A BP-i Autósok közösségének oldalán jelent meg a felvétel, amelyen majdnem elüt egy szarvast egy autós. Az érintett sofőr azt írta, hogy szerinte 30 centin múlt, hogy nem csapta el az állatot, "amint feltűnt az út szélén, és eltelt az a bizonyos 1 másodperc, a padlón volt a fékpedál”. Hozzátette, hogy városon kívül mindig óra szerint 90-100 km/h közötti sebességgel hajt maximum.
Az ORFK adatai alapján tavaly 4068 esetben ütközött gépjármű vaddal, ezek azok az esetek, amelyeket bejelentettek az Országos Magyar Vadászkamarának is, ennél sokkal több eset történik, amelyeket nem jelentenek be.
Jellemzően augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, amikor a vadak sokkal figyelmetlenebbek, napközben aktívabbak, így sokkal többet találkozhatunk velük a mezőgazdasági termőterületek melletti utakon – írta néhány hete az ilyenkor jelentős vadveszély miatt a police.hu.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.