Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
"James király" egy ritka Mercedes-Maybach G650 Landauletet vásárolt negyedik NBA-bajnoki címe alkalmából.
A most 35 éves amerikai kosárlabdázó a Cleveland Cavaliersben, a Miami Heatben, majd most a Los Angeles Lakersben megint bajnok lett a hét elején, aminek kapcsán a német autómárka egyik legritkább és leginkább egyedi terepjárójával lepte meg magát.
A Mercedes-Maybach G650 Landaulet 2017-ben mutatkozott be a G-osztály legfényűzőbb változataként, korlátozott, 99 darabos példányszámban. A képeket az autókereskedő osztotta meg, némi információval, hogy kié is lesz a ritkaság.
A hosszú tengelytávú G-osztályra épülő, de a G63 6x6 és a G500 4x4²-ből származó futóműve van, amivel sokkal magasabb, mint egy sima G-osztály. 5,36 méteres hosszúságával, 2,11 méteres szélességével és 2,36 méteres magasságával impozánsak a méretei.
A G650 motorházteteje alatt egy 6.0 literes, ikerturbós, V12-es van 630 LE-vel. A modell valódi védjegye az utastere a négy különálló üléssel. A bőrkárpittal ellátott utastér félig nyitottá tehető a felette lévő szövetburkolattal. A hátsó ülések masszázsrendszerrel rendelkeznek és akár ággyá is alakíthatók.
Nem tudni, hogy Lebron mennyit költött el a vásárláskor, de amikor 2017-ben új volt a Mercedes-Maybach G650 Landaulet 630 ezer euróba került.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.