„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az új gazdára váró példány a második legrégibb Lotus Omega, ami eredetileg sajtóautó szerepkört töltött be.
Ennél már csak egy sportosabb Omega létezett (a 230 lovas Evolution 500-on kívül), amit a Lotus készített alig 950 példányban. És most ebből az ikonikus Lotus Omegából került eladósorba egy kiváló állapotnak örvendő példány, íme:
A 2-es gyártási sorszámot viselő sportszedán 1990 júniusában látta meg a napvilágot. Erről a promociós célokra készült példányról készültek a katalógusfotók és az 1992-es Párizsi Autószalonon is ez a konrét autó volt kiállítva.
Feladatainak végeztével a kocsi a németországi Gelsenkirchenbe került első tulajdonosához, aki 2003-ban egy észak-francia vevőnek adta el az autót, mely 2008 óta Belgiumban állomásozik.
A 103 ezer kilométeres futásteljesítményű Lotus Omega a Bonhams aukciósház februári párizsi árverésén kerül kalapács alá, az értéke mintegy 60-80 ezer euró (21,8-29 millió forint).
A gyártásakor a világ leggyorsabb sorozatgyártású szedánjaként jegyzett, BMW-ket és Mercedeseket verő Lotus Omega motorházteteje alatt egy 3,6 literes 6 hengeres biturbó benzinmotor található, ami mintegy 382 lóerős teljesítményt, illetve 568 Nm-es nyomatékot ad le. Az erő egy hatfokozatú kéziváltón keresztül érkezik meg a hátsó kerekekre.
A 0-100-at 5,2 másodperc alatt lehet letudni az alig 1,6 tonnás kocsival, melynek végsebessége 285 km/h.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.