50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Mindenképpen nagy pillanat lesz viszontlátni a maranellói csapatot 1973 után először.
A Ferrari 2023-ban, ötven év után visszatér a Le Mans-i 24 órás autóverseny mezőnyébe. Az olasz autógyár szerdán jelentette be, hogy a megbízhatósági viadal Hypercar-kategóriájában (korábbi nevén LMP1) szerepel majd, de az autó és a pilóták nevét egyelőre nem hozta nyilvánosságra.
A Ferrari kilencszer nyert Le Mans-ban, legutóbb 1965-ben, de 1973 óta nem tagja mezőnynek. "Az új Le Mans Hypercar programmal a Ferrari ismét megerősíti a sport iránti elkötelezettségét, illetve az eltökéltségét, hogy főszereplője lehet a világméretű motorsport-eseményeknek" - mondta John Elkann, a Ferrari elnöke.
A döntés hátterében az áll, hogy a Forma-1-es csapatok költségvetésének maximalizálása miatt a Ferrari más versenysorozatokhoz is csatlakozni szeretne, ahol pilótaakadémiájának tagjai tapasztalatokat szerezhetnek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.