2023-tól tíz évig Magyarország is MotoGP-futamokat rendez

Négymilliárd forintból vehették meg a rendezési jogot, a pálya pedig 65 milliárdból épül.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
2023-tól tíz évig Magyarország is MotoGP-futamokat rendez

Magyarország a Hajdúnánás mellett épülő versenypályán 2023-tól 10 évig rendez gyorsasági motorosoknak világbajnoki futamokat. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) Palkovics László miniszter és Carmelo Ezpeleta, a MotoGP jogtulajdonosának, a Dorna Sportsnak a vezérigazgatója.

Az aláírást követő sajtótájékoztatón elhangzott, az új versenypálya tervpályázata már zajlik, ennek várhatóan március 18-19-én lesz eredménye, aztán a tervezés következik, és az idei év végén kezdődhet az építés pályázati folyamata.

Legutóbb 1992-ben, a Hungaroringen rendeztek Magyarországon gyorsasági motorozásban vb-futamot.

A rendezési jog megszerzését a kormány februárban minősítette kiemelt közérdeknek. A pályát 65 milliárd forintból építik meg – feltételezve, hogy nem lesz menet közben drágulás –, a közbeszerzés dokumentációja alapján a MotoGP jogtulajdonosa 4 milliárd forintot kért, hogy itt lehessen versenyt tartani.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.