Nem kell a konnektor: teszten a normál hibrid új Ford Kuga

Ha kevésnek érezzük a lágyhibrid kivitelt, a plugin hibrid pedig egyszerűen túl drága, akkor a Ford Kuga arany középutas új öntöltő hibridjét lényegében nekünk találták ki.

Nem kell a konnektor: teszten a normál hibrid új Ford Kuga

A Ford tavaly dobta piacra népszerű középkategóriás szabadidőautója, a Kuga harmadik generációját: az elsőtől az utolsó csavarig új fejlesztésű modell jelentősen nagyobb és természetesen modernebb lett az elődjénél. A koronavírus-járvány első hulláma alatt első körben a legdrágább plugin hibrid kivitelt fogtuk vallatóra, most pedig az eggyel olcsóbb, úgymond normál hibrid következik a sorban.

Mivel a két típus a hajtásláncot leszámítva nem sokban különbözik egymástól, ezúttal kifejezetten a hibrid technikára fókuszálunk, az utasteret és az egyéb témákat már alaposan körbejártuk a tavaly tavaszi anyagunkban.

ST Line X kivitel
László Ferenc

Mennyire hibrid?

Hibrid fronton az úgynevezett mHEV kivitelű, vagyis lágyhibrid Kuga jelenti a belépőszintet. Ennek "lelke" egy 150 lóerős 2 literes turbódízel motor, ami mellett egy nagyon kicsi, mindössze 0,48 kWh kapacitású akkumulátor képezi a hajtáslánc részét. Utóbbi a lassításkor felszabaduló energiát tárolja el és az aztán besegít a hajtásba.

Lágyhibrid technikával maximum néhány decilitert lehet spórolni, illetve finomabbá lehet tenni az automatikus start/stop rendszer működését. A Kuga mHEV viszont eleve nem fogyaszt sokat, hiszen ugyebár takarékos régivágású gázolajos egységre épül. A 370 Nm pedig sok mindenre, így például 9,6 másodperces 0-100-as szintidőre, illetve 194 km/h végsebességhez elég.

A következő lépcsőfok már jelen tesztalanyunk, a Kuga FHEV:

4,61 méter hosszú
László Ferenc

Külsőleg nehéz megkülönböztetni egymástól a különböző Kugákat, de persze a magasabb ligában focizó Kuga PHEV-ket könnyű felismerni a magyar zöld rendszámról, illetve arról, hogy bal oldalt az első kerékjárati ívnél található az elektromos töltőcsatlakozója. Ami ugyebár hiányzik az FHEV-ről, amit külsőleg nem lehet tölteni.

A lassításkor felszabaduló energiát ezúttal már egy 1,1 kWh-os telep tárolja (riválisok: 1,5-1,6 kWh), ami aztán egy komolyabb produkcióra képes 125 lóerős villanymotort hajt meg. Ez a Kuga már képes tisztán elektromosan gurulni, de persze csak rövidebb távokat.

A kipufogók sportosnak tűnnek, de hangjuk nincs
László Ferenc

Hogy megy?

A 2,5 literes 4 hengeres szívó motor rendkívül jó hatásfokú, és értelemszerűen a turbó egész biztosan sohasem fog elromlani benne. Ami az 1,6 literes turbós motorra épülő hibrid Hyundai Tucson esetében azért benne lehet a pakliban. A 152 lóerős és 200 Nm-es benzines egység a villanymotorral kiegészítve 190 lóerőt tud, ami 9,1 másodperces 0-100-as sprinthez elég, a végsebesség 196 km/h.

Jól és egyben egész halkan megy a Kuga FHEV, de a vele ellentétben nem fokozatmentes, hanem hatfokozatú automata váltóval szerelt hibrid 230 lovas Tucson fürgébbnek érződik, amit a 8 másodperces 0-100-as szintidő is alátámaszt. A normál hibrid Toyota RAV4 218 lóereje is jobb menetdinamikát biztosít, viszont ha esetleg fontos a végsebesség, akkor ez az elektronikusan 180 km/h-ra korlátozott típus kiesik a pixisből.

Tágas utastér
László Ferenc

A javarészt eső áztatta egynapos menetpróba során Budapestről Miskolcra autóztunk. Az autópályán GPS szerinti 130-as tempó mellett 7,8 literes átlagfogyasztást mértünk. Eger városán remek 4,9 literes átlag mellett hasítottunk át, a hibrid technika itt tudta igazán megvillantani a tudását. A lillafüredi szerpentinen aztán 18,3 literre ugrott fel a fogyasztás, amit a nem túl életszerű, kifejezetten dinamikus vezetés számlájára írhatunk.

Normál vegyes felhasználás mellett a nagy átlag reálisan valahol 6-6,5 liter magasságában mozoghat, ami az 51 literes üzemanyagtartállyal kombinálva 780-850 kilométeres hatótávot vetít előre.

Jól hangszigetelt motor
László Ferenc

A kanyargós hegyi szakaszon érződött, hogy az FHEV könnyebb a PHEV-nél, de még így is 1,77 tonnás tömegről beszélünk. És ez nagyon sok, hiszen a koreai és japán riválisok 1,6 tonna alatt tudnak maradni. Utóbbi produkcióra a Kugának csak a benzines alapmodelljei képesek.

Egyszerű kezelhetőség
László Ferenc

Az ugyancsak 2,5 literes benzinmotorra épülő PHEV-ben kicsit erősebb a villanymotor és az összteljesítmény 225 lóerő, de a nagyobb tömeg miatt 0,1 másodperccel hosszabb a 0-100-as szintidő, a végsebesség pedig mindössze 4 km/h-val magasabb. A 14 kWh kapacitású telep 40-50 kilométernyi hangtalan és akár 135 km/h tempójú hangtalan suhanást tesz lehetővé, ez esetben viszont csak 45 literes a benzintank.

Amennyiben néha terepre is merészkednénk, vagy télen fontos lehet némi extra vonóerő, akkor az FHEV felé kell kacsintgatnunk, ugyanis a PHEV-vel ellentétben ez a kivitel összkerék-hajtással is rendelhető. Ennek felára 700 ezer forint. Viszonyításképp, a Hyundai 650, a Toyota pedig 800 ezer forintot kér az AWD rendszerért.

Alaphelyzetben 475-645 literes csomagtér
László Ferenc

Konklúzió, árak

+ : tágas és halk utastér, variálható csomagtartó, fejlett hibrid technika, remek futómű, korrekt alapfelszereltség.

: nagy tömeg, néhol kemény műanyagok, a HUD-on lehetne fejleszteni, szerény oldaltartású ülések, lehetne olcsóbb.

A Ford Kuga FHEV egy arany középutas kompakt SUV, mely remekül kitölti a teret a lágyhibrid és plugin hibrid testvérmodelljei között. Az öntöltő hibrid technika gyakori városi használat esetén hatékonyan csökkenti a fogyasztást és megkímél minket a konnektorozás nyűgjétől, nem mellesleg pedig jelentősen olcsóbb is a PHEV megoldásnál.

Kugánk legolcsóbban 9,35 millió forintból lehet, ennyibe kerül ugyanis a 150 lóerős 1,5 literes 3 hengeres motorral szerelt benzines alapmodell, a 120 lóerős 1,5 literes 4 hengeres dízelmotorral felvértezett Kuga pedig 10 millió forinton nyit.

A hibrid élvezetek 10,9 millió forinttól kezdődnek, ez ugyanis a 150 lovas és kéziváltós mHEV dízel alapára. A most tesztelt FHEV 11,6 millió forinttól indul, vagyis drágább a 10,5 milliós alapárú hibrid Tucsonnál és a 11 millió forinttól hazavezethető hibrid RAV4-nél. A zöld rendszám minden előnyét élvező Kuga PHEV indulóára 14,2 millió forint.

Az ST Line X FHEV 12,9 millió forinton nyit
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.