A Lotus ezúttal nem egy új sportkocsival, hanem egy vadonatúj kerékpárral rukkolt elő, íme a Type 136:
A karbonszálas anyagból készített váznak köszönhetően az újdonság mindössze 9,8 kilogrammot nyom a mérlegen, ráadásul ebben már a szuperkompakt villanymotoros hajtás is benne foglaltatik.
A HPS legkönnyebb e-bike meghajtása alig 1,2 kilogramm tömegű, maga a villanymotor pedig mindössze 300 grammos.
A 193 Wh-s akkumulátort felvonultató, rendkívül alacsony légellenállású bicikli elsőként Type 136 First Edition változatban kerül piacra, a 136 példányban gyártandó kerékpár ára 25 000 euró, vagyis mintegy 9,6 millió forint.
Ebből az összegből akár egy jól felszerelt vadonatúj összkerekes Suzuki S-Cross is kijön.
A típus 2024 tavaszától kicsit olcsóbb, 17 950-19 950 eurós (6,9-7,6 millió forint) változatokban is elérhetővé fog válni.
A közelmúltban első magyar kereskedését megnyitott Lotus kínálatából legutóbb a 405 lóerős Emirát fogtuk vallatóra.

Kompresszoros 3,5 literes V6 rejtőzik az Emirában
László Ferenc
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.