Nekifutnak a cipzár elvnek a legzsúfoltabb körforgalmakban, hátha csökken a dugó
Székesfehérváron két olyan nagyforgalmú csomópont is van, ahol jellemzően hosszasan feltorlódik a forgalom, pedig elég egyszerűen lehetne rajta valamennyit segíteni.
Székesfehérváron két olyan nagyforgalmú csomópont is van, ahol jellemzően hosszasan feltorlódik a forgalom, pedig elég egyszerűen lehetne rajta valamennyit segíteni.
Egy patinás bajor luxusszedán azoknak, akik esetleg talán még a V12-es motorok finomságával sem teljesen elégedettek.
Egyelőre csak a kerület egy részén lehet vele helyet keresni, de bővíteni akarják a lefedettségét.
Egy nemzetközi hadgyakorlatra érkeznek a konvojok.
Ráadásául a szakasz egyik legveszélyesebb helyén a hídról levezető nagy kanyarban jöttek vele szembe a szabályosan közlekedők.
Megkapták új, nagy teljesítményű motorkerékpárjaikat a rendőrök, amelyek mindegyike 136 lóerős.
A kívülről kicsinek tűnő, de belül meglepően nagy divatterepjáró első példányai hamarosan megérkeznek hazánkba.
Az autózás közel 130 éves történelme során számos olyan eszköz és fejlesztés jött létre, amelyek célja a kocsiban ülők testi épségének megóvása volt. Lássuk, melyek a legfontosabbak a kezdetektől napjainkig, és melyek azok, amelyekhez nekünk magyaroknak is volt egy kis közünk.
Minden jel arra mutat, hogy a hiperautók végsebességrekord-hajhászása tovább folytatódik.
Az Index két munkatársa bemutatta a budapesti elektromos rollerezést, mire feljelentették őket, és rendőrségi figyelmeztetésben részesültek.
A Carlex által készített Mercedes-Maybach Aurum Edition az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a mai napig megvan a vevőköre az aranyozásnak.
Összejött egy-két komolyabb autó Michael Ballack karrierje során.
Az érintett útszakaszt lezárták.
A Gyömrői úti felüljárónál ütközött össze három autó.
A jelentős extra teljesítményt egyszerűen egy notebook csatlakoztatásával kapja meg az ikonikus sportkocsi.
Elsőre nem sikerült a teljes útfelújítás.
Tíz éve már, hogy megjelent a piacon a Nissan Juke, amely akkoriban különlegességnek számított. Nem csak a külseje, de méretei sem voltak szokványosak akkoriban. A világ azóta sokat változott, ideje volt bemutatni a második generációt. Az új Juke sokat nőtt és meg is komolyodott talán.
Ezek a limitált szériás környezettudatos autók garantáltan nem jönnek majd túl gyakran szembe az utakon.