Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fenyegetőzés

MTI Világ

Kiakadt az ellenzék és a sajtó az egyiptomi államfő fenyegetőzésén

Az ellenzék és a sajtó is tiltakozott hétfőn Mohamed Murszi egyiptomi elnök fenyegetései ellen. Az államfő vasárnap este egy homályos nyilatkozatban kilátásba helyezte, hogy intézkedéseket rendel el "a nemzet védelmében". Azzal fenyegetőzött, hogy megteszi a szükséges lépéseket minden olyan politikussal szemben, akiről kiderül, hogy köze van az erőszakhoz és a zavargásokhoz.

MTI Bűnügy

Késsel fenyegetőzött egy román férfi Zalaegerszegen

Késsel fenyegetette meg munkaközvetítőjét hétfőn Zalaegerszegen egy román férfi; később az albérletét sem volt hajlandó elhagyni, és a rendőrökkel is szembeszegült - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

MTI Világ

Nem hátrál meg a Pentagon Irán fenyegetésétől

Az Egyesült Államok az iráni fenyegetőzés ellenére is küld majd repülőgép-hordozókat a Perzsa-öbölbe - közölte kedden a Pentagon. "A repülőgép-hordozó csapásmérő csoportok felvonultatására a folyamatban lévő missziók folytatása és operatív támogatása érdekében van szükség" - indokolta a flottajelenlét fenntartását a Pentagon szóvivője.

MTI Világ

Szomáliai szélsőségesek fenyegetik Kenyát

"Nagy csapásokkal" fenyegette meg Kenyát csütörtökön a szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia, miközben egy nairobi kiszivárogtatás szerint tárgyalási lehetőséget is keresnek a kenyai katonai intervenció leállításáról.

MTI Világ

Líbia lesújt a Földközi-tenger forgalmára, ha megtámadják

Alig néhány órával a Biztonsági Tanács szavazása előtt Líbia arra figyelmeztette a külföldi hatalmakat, hogy bármilyen külső támadás megtorláshoz vezet, és destabilizálja a Földközi-tenger térségét rövid és hosszú távon egyaránt.

1 2 3
Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

A címlapról ajánljuk