Villámgyorsan reagált az Európai Bizottság Gulyás Gergely szavaira
Az EU által kötött vakcinaszerződésekről van szó.
Az EU által kötött vakcinaszerződésekről van szó.
hvg.hu
Eddig a területi gazdasági kamarának kellett fizetni, ezen változtatna most a kormány.
hvg.hu
A klímaváltozásra adott válaszok komoly innovációt indítottak el a tetőfedésben is.
hvg.hu
Van élet a Lodgy-n túl, igaz, még az állami támogatással is jócskán bele kell nyúlnunk a zsebünkbe egy középkategórás hétszemélyesért.
Bank360.hu
Már a következő hónapokban érezhető lesz a drágulás.
hvg.hu
Január végével minden bankszámla-tulajdonos megkapta az előző évre vonatkozó díjkimutatását, amiből kiderül, pontosan mennyibe is került egy év alatt a bankszámla. Ha a végösszeg minket is meglepett, válthatunk egy olcsóbb számlára is. De hogyan érdemes keresni?
Bank360
Tovább drágul a kézilabda-Eb.
hvg.hu
A technológia helyett a hatalmát központosította Orbán Viktor, és most ráomlott a saját rendszere. Néhány napon belül két informatikai blamázs történt, ez pedig a járványkezelés összes hibáját a felszínre hozta – a társadalom megosztottságával együtt.
Az előző év júliusi átlagkeresetet nem meghaladó jövedelem szintjére él majd a kedvezmény.
hvg.hu
A szegényeken fog csattanni, ha kipukkad a vírusválság-buborék – jósolja Nouriel Roubini, akit gyakran a végzet apostolának tekintenek, mert oly sok válságot látott előre.
Lengyel Miklós
A koronavírus-járvány egyik hatása a világgazdaságra az, hogy egyre nehezebben és egyre drágábban lehet élelmiszerekhez jutni – állapítja meg a Bloomberg, amely szerint mindennek elsősorban a szegények isszák meg a levét
Lengyel Miklós
A gazdag országoknak jutó vakcina 3-5 százalékát kérte Emmanuel Macron francia elnök azoknak az országoknak, melyek nem tudják megfizetni az oltóanyagok árát.
Lengyel Miklós
Egyre kevesebb munkás van, aki fogadni tudja a csomagokat, így óriásit ugrott az áruszállítás költsége.
hvg.hu
Ha a gazdaság szereplői a beáramló pénz megszerzésére hajtanak, elhanyagolják a piaci versenyt, az innovációt – mondja Győrffy Dóra egyetemi tanár a HVG-nek adott interjúban, jelezve: az uniós pénzesőnek is vannak veszélyei.
HVG
A Főpolgármesteri Hivatal szerint kemény feltételek mentén fogják ellenőrizni az az RNBH Konzorcium munkáját.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Továbbra sem lábalt ki a hitelpiac a koronavírus-járvány okozta válságból, ami a piaci és az állami támogatással igényelhető kölcsönökre is igaz. A babaváró hitel különösen rosszul teljesített 2021 januárjában, ilyen keveset még egyik hónapban sem folyósítottak belőle a hitelintézetek. A Bank360.hu babaváró hitel körképéből kiderül, hogy mi állhat a csökkenés hátterében, illetve hogy milyen élethelyzetekben lehet kihozni a legtöbbet a kamatmentes 10 millió forintos hitelből.
Bank360.hu
Soha nem felejthető 12 hónapon van túl Magyarország, amióta 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett a kormány, pedig sok részét jól esne örökre kitörölni az emlékeink közül. Nemcsak az egészségügyi helyzet miatt volt extrém egy év ez, a gazdaságban is olyan vad hullámzásokat láttunk, mint korábban békeidőben még soha. Az elmúlt 365 nap tíz rekordját és mélypontját gyűjtöttük össze.
Sztojcsev Iván
Tavaly mindössze 7755 közérdekű bejelentést kapott a NAV, míg 2012-ben még 35 ezret.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ismét egyeztettek a kormány képviselői és a megyei jogú városok vezetői a kieső adóbevételek kompenzálásáról. Kedden kizárólag ellenzéki városvezetőket fogadtak a Miniszterelnöki Hivatalban, és már nem minden esetben ajánlottak hitelfelvételt.
Balla Györgyi
Valójában kevesebben ikeáztak a boltzár előtti utolsó hétvégén, mint egy évvel korábban. Valamiért nagyon sokan akartak még kék szatyrot venni, és konyhabútorhoz való sarokpántot.