Leosztják maguk között a világot a bajba került autóóriások
Az erőltetett egyesülés helyett a piacok és a fejlesztések felosztásával reagál veszteségére és eladásai visszaesésére a francia Renault, valamint a japán Nissan és Mitsubishi szövetsége.
Az erőltetett egyesülés helyett a piacok és a fejlesztések felosztásával reagál veszteségére és eladásai visszaesésére a francia Renault, valamint a japán Nissan és Mitsubishi szövetsége.
Több mint négy évtizeden át dolgozott a 2018-ban elhunyt Demján Sándor állandó üzlettársaként, és közben ő is bekerült a leggazdagabb magyarok közé. A Gránit Pólus elnöke a HVG-nek elmondta véleményét a mostani kormányközeli vállalkozókról és arról is, hogy szerinte mikor lesz esélye az ellenzéknek Orbán Viktorral szemben. Portréinterjú Nyúl Sándorral.
Miközben a kormány büszke a sikeres járványkezelésre, a külföldi befektetőkkel szemben olyan vehemenciával védekezik, mint a legnagyobb krízissel küzdő uniós tagállam.
Óriási felzúdulást keltett a hír, hogy állami rendszerbe terelnék a háziorvosokat. Érdemes volna hozzányúlni az alapellátáshoz, de a teljes központosítás valószínűleg csak rontana a helyzeten.
Jövőre visszaáll a gazdaság a gyors, egyensúlyi növekedési pályára – vagy legalábbis ennek jegyében készült a 2021-es költségvetés tervezete, amely feltűnően sok propagandisztikus célt és a lényeget elkendőző trükköt tartalmaz.
Gyorsan a bíróságon köthetnek ki azok, akiknek valamilyen okból nem tetszik egy építési engedély megadása vagy megtagadása. Az új szabályozás ráadásul éppen márciusban lépett életbe, amikor kitört a koronavírus-járvány.
Minimálisra csökkenthető a fertőzésveszély, ha gépek sütik a hamburgert. De elveszik-e ezek az emberek munkáját?
A rendőrség mellett a szövetség is vizsgálódik. Az UTE áll elébe.
Amíg korábban durva inflációt jelentett, ha sok pénzt ráöntöttek egyszerre a gazdaságra, most már az USA és az EU vezetői is egyetértenek abban, hogy pénzt kell pumpálni, amíg ki nem jövünk a krízisből. Mi változott, hogy már nem félünk ettől a megoldástól? Hol hibáztak korábban, amikor megpróbáltak pénzt csinálni, de a szakadékba rántották a gazdaságot? A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk újabb részében ezt járjuk körül.
Egy ágazat, amelynek szereplői a koronavírus-járvány idején sem panaszkodnak: a napelemek telepítése nemhogy elakadt volna a karantén idején, hanem lendületet kapott. Mi több, a HVG értesülései szerint a kormány gazdaságvédelmi akciótervében is szerepe lesz.
A szegény országokban súlyos éhínség fenyeget, míg például az USA-ban sertések és a baromfik feleslegessé vált tömegeit ölik le.
Úgy mentene munkahelyeket a kormány, hogy nem készül a válság elhúzódására, pedig lehet, hogy csak 2022-ben tetőzik a munkanélküliség.
A budai villák és a balatoni nyaralók eddig válságállónak bizonyultak, csakhogy a piaci szereplők szerint az igazi visszaesés még hátravan az építőiparban. A lakáspiacon az ügyfelek 20 százaléka elhalasztotta az adásvételt, májusban összesen 40 százalékkal esett vissza az ingatlan-értékesítések száma a tavalyihoz képest.
Igazi aranybányát túrt ki magának Mészáros Lőrinc: kínai üzlettől ritkaföldfémeken keresztül uniós forrásokig sok milliárd forintot termelhet az Envirotis Holding, élén most már egy egykori közgépessel.
Vannak elemzők, akik annak ellenére várnak nagy recessziót, hogy ezek az országok a járványt viszonylag jól megúszták.
A logisztika jövője már elkezdődött, egyre nagyobb szerepet kap az automatizáció és a digitalizáció. De nem érdemes gondolkodás nélkül belevágni a fejlesztésekbe.
Ha az újszülöttek száma is olyan ütemben emelkedne, mint az utóbbi hónapokban a házasságkötéseké, úgy négy hosszú évtized után legalábbis megszakadna a népesség folyamatos csökkenésével járó demográfiai katasztrófahelyzet. Igazi baby boom helyett házasodási boom alakult ki a múlt év közepe óta Magyarországon.
A válságkezelés Magyarországon nem a háztartások működőképességére fókuszált, így megtörhet a szegénység csökkenésének trendje – mondja Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója.
A megfizethető áron stabil minőséget kereső amerikai vásárlókat szolgálta ki a J. C. Penney, ám már a 2008-as válság megrendítette, a koronavírus-járvány pedig megadta neki a kegyelemdöfést. 2021-re áruházai több mint felét elvesztheti a csődeljárás végeztével.
Miközben homályos ügyletekkel tarkítva beindult a magyar hadsereg régóta halogatott modernizálása, afféle úri mulatsággá vált a kiszuperált harcászati eszközök vásárlása.