Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lap információi szerint ezzel áll összefüggésben a nemzeti hadiipari holding vezetőjének húsvéti leváltása. A nagy nyertes a 4iG lehet.
Húsvét hétfőn közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy leváltotta az alá tartozó N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatóját, ahogy azt mi is megírtuk. A Telex forrásai szerint a vezetőváltás azzal áll összefüggésben, hogy hamarosan a hadiiparban is hasonló magánosítási tranzakció ismétlődhet meg, mint a távközlésben, ahol a magyar állam segítségével szerezte meg a Vodafone többségi tulajdonát a 4iG.
A lap értesülései szerint a tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. egy nagy portfóliócsere (Space and Defense Transaction) keretében szerezne az állami hadiipari cégekben részesedést. A Telex úgy tudja, a leváltott vezető, Antal Ferenc – akinek az utóda Póser Zoltán lett – az elmúlt hetekben már kapott kritikát azért, mert nem feltétlenül passzolt a magyar állami hadiipar tervezett privatizációs lépéseihez a tevékenysége.
Az N7-hez nagyon sok hazai cég tartozik, illetve több kiemelt vegyesvállalat is, az új vezetés állítólag átvilágította az N7 nemzetközi szerződéseit, és megpróbált olyan szerződés-módosításokat kérni, amellyel a magyar védelmi iparban az állam profitelvárásokat és kontrolljogokat szerez. Az állítólagosan tervezett privatizáció akár több ezer milliárd forint értékű is lehet, az N7-portfólióba tartozik mások mellett a zalaegerszegi Rheinmetall, a várpalotai lőszergyár és a szintén ottani robbanóanyagot gyártó üzem, a gyulai Airbus Helicopters, az ugyancsak gyulai Satys PSP Hungary Zrt., de a HungaroControl légi forgalmi irányító és a kis méretű repülőgépeket gyártó cseh Aero Vodochody nevű vállalat is.
A Telex forrásai szerint az átvilágítások és az egyes társaságok felértékelése utánra tervezett magánosítás nyertese azért lehet a 4iG – mely tanácsadó testületébe Trump-közeli tagok jönnek –, mert a cégnek amúgy is intenzív kapcsolata van a német Rheinmetallal, illetve vannak is például űripari cégei, a NER csúcsvállalata adja magát, mint „bizalmi” partner. A társaság részvényeinek értéke mindenesetre kedden szép erősödésben van, a cikk írásakor 5,89 százalékos pluszban áll, de nyitáskor volt ez 6 százalék fölötti is. A kormány állítólag még a választások előtt magánkézbe szeretné adni a szektor értékes cégeinek egy részét.
(Nyitóképünkön Orbán Viktor a Rheinmetall zalaegerszegi üzemének avatóján.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.