Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Zsinórban a tizedik éve állnak fel újabb és újabb csúcsok, Európában és a Közel-Keleten különösen gyors ütemű a kiadások növekedése.
Újabb rekordot döntött tavaly a globális katonai kiadások mértéke, és az emelkedő trend már sorozatban tizedik éve tart – közölte a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
Az intézet legújabb jelentése szerint tavaly 9,4 százalékkal, 2,72 ezer milliárd dollárra duzzadtak az országok katonai kiadásai a 2023-as évhez képest, amikor a világ 2,24 ezer milliárd dollárt költött fegyverekre. Ez volt a legnagyobb mértékű emelkedés a hidegháború vége óta. A katonai kiadások a világ minden régiójában növekedtek, Európában és a Közel-Keleten különösen gyors ütemben.
A világ tíz, fegyverekre legtöbbet költő országára – elsősorban az Egyesült Államokra, Kínára, Oroszországra, Németországra és Indiára – a globális összesített kiadások 60 százaléka esik.
2024-ben Európa vált a globális növekedés fő hajtóerejévé: az ukrajnai háború harmadik évébe lépve a katonai kiadások Európában 17 százalékkal nőttek, és elérték a 693 milliárd dollárt.
Lorenzo Scarazzato, a SIPRI kutatója azt mondta: „Európa a katonai kiadások magas és egyre növekvő időszakába lépett, amely várhatóan a belátható jövőben is folytatódni fog. Németország az újraegyesítés óta először vált Nyugat-Európa legnagyobb költekezőjévé.”
Németország katonai kiadásai 28 százalékkal növekedtek, és elérték a 88,5 milliárd dollárt. Ezzel Berlin a negyedik helyre került a világon a katonai kiadások szempontjából. Málta kivételével minden európai ország növelte a katonai büdzséjét.
Oroszország katonai kiadásai becslések szerint 149 milliárd dollárt tettek ki, ami 38 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest, és kétszerese a 2015-ös számnak. Ukrajna katonai kiadásai 2,9 százalékkal emelkedtek, elérve a 64,7 milliárd dollárt. Ez az ukrán GDP 34 százalékát teszi ki, amivel Kijev az első helyen áll a világon – olvasható a jelentésben.
A legtöbbet változatlanul az Egyesült Államok költötte fegyverekre, 997 milliárd dolláros ráfordítása a globális katonai kiadások több mint harmadát – 37 százalékát – tette ki tavaly. A második helyen Kína áll 314 milliárd dollárral, ami a 2023-as évhez képest 7 százalékos emelkedést mutat.
A NATO-tagállamok összesített katonai kiadásai nagyjából 1500 milliárd dollárt tettek ki.
Tavaly mind a 32 NATO-tag növelte katonai kiadásait, közülük 18 ország a GDP-jének legalább 2 százalékát fordította védelmi kiadásokra. Az európai NATO-tagok összesen 454 milliárd dollárt költöttek, ami az egész szövetség katonai kiadásainak 30 százalékát teszi ki.
A SIPRI másik kutatója, Jade Guiberteau Ricard szerint az európai NATO-országok katonai kiadásainak növelését elsősorban az Oroszországtól való félelem és az Egyesült Államok NATO-n belüli szerepvállalásának esetleges csökkenése miatti aggodalmak okozták. Hozzátette azonban, hogy a kiadások növelése összetett folyamat, és önmagában nem eredményez jelentős katonai képességnövekedést vagy függetlenedést az Egyesült Államoktól.
A közel-keleti országok katonai kiadásai 2024-ben becslések szerint 243 milliárd dollárt tettek ki, ami 15 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Izrael kiadásai 46,5 milliárd dollárra nőttek a gázai háború és a libanoni Hezbollahhal eszkalálódó konfliktus következtében, ami 65 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest. Libanon katonai kiadásai 58 százalékkal 635 millió dollárra nőttek. Ezzel szemben Irán katonai kiadásai 10 százalékkal csökkentek, 7,9 milliárd dollárt tettek ki, ami a Teherán elleni szankciók következményének tudható be.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.