Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Magyar Honvédség által rendszeresített Lynx gyalogsági harcjárművek aknavetős konfigurációjához a finn Patria fog tornyot szállítani.
A Rheinmetall a finn Patria hadiipari céggel kötött szerződést a Lynx KF41 gyalogsági harcjármű aknavetős változata tornyainak beszállításáról – erősítette meg utóbbi az Army Recognitionnek. A megállapodás szerint a legalább 24 új eszköz Magyarországra fog kerülni. A Lynx gyalogsági harcjárművet a világon először a Magyar Honvédség rendszeresítette 2020-ban. Az összesen több mint 200 beszerezni kívánt eszköz nagy része a Rheinmetall zalaegerszegi gyárában készül.
Az egységesített alapra szerelt különböző tornyokkal több konfigurációt lehet kialakítani. A Magyarország által megrendelt Lynx járművek is különböző típusokra szólnak: például ilyenek a hagyományos (katonák szállítására alkalmas) gyalogsági harcjárművek, parancsnoki, illetve vezetés-irányítási járművek, felderítő járművek és tűzfelderítő járművek, de készülő egészségügyi konfigurációról is lehet hallani. A partnerség azóta kibővült egy 2023 decemberében aláírt koncepciószerződéssel is, mely egy Lynx-alapú, Skyranger 30-as lövegtoronnyal felfegyverzett légvédelmi járműváltozatát álmodott meg.
A mostani szerződésből kiderült, hogy a tüzérségi kialakításhoz a Patria cég fogja szállítani a Patria NEMO nevű, 120 mm-es tornyos aknavetőrendszert. A Patria Land Oy által tervezett félautomata aknavetőrendszer távirányítású, közvetlen és közvetett tüzelésre is képes, valamint a hagyományos aknagránátok mellett intelligens lövedékek kezelésére is képes. A rendszer egy közel kéttonnás toronyban kap helyet, amit lánctalpas platformokra és 6×6 vagy 8×8 kerekes járművekre is lehet szerelni.
A torony 360 fokban tud mozogni horizontálisan, míg vertikálisan mínusz három foktól majdnem derékszögig tud helyezkedni a cső. Percenként hat-tíz lövést tud leadni. A más országokban ezzel a toronnyal rendszeresített eszközök jellemzően 50-60 lövedéket visznek.
Az Army Recognition értékelése szerint a stratégiai együttműködés megkötésével tovább mélyül a német és finn védelmi ipar közti kapcsolat – elősegítve ezzel a szektor európai konszolidációját, melyben erősödik Magyarország pozíciója is a Lynx platform egyik legfontosabb európai üzemeltetőjeként és gyártójaként.
A világon másodikként Olaszország is úgy döntött, hogy a Rheinmetall páncélosaira cseréli a kiöregedett eszközparkját. Az ottani gyártásra a Leonardóval hoztak létre vegyesvállalatot a németek. Az újnak számító eszköz Ausztráliában ugyan elbukta a közbeszerzést, ám Amerikában még versenyben van az M2 Bradley cseréjére kiírt versenyben, sőt, másodmagával az utolsó körbe is bejutott.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.