#hvginstagram


Nem lépett az állam a balatoni viharjelzés érdekében, társasház épülhet a siófoki obszervatórium mellett
 

Nem lépett az állam a balatoni viharjelzés érdekében, társasház épülhet a siófoki obszervatórium mellett

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke is megszólalt a beruházás ellen, a Somogy Megyei Kormányhivatal mégis hozzájárult ahhoz, hogy 5 emeletes, 8 lakásos társasház épüljön Siófokon a parton. Civilek és szakmai szervezetek a viharjelzés pontosságát féltik, a beruházó viszont ragaszkodik a telekhez.

Balla Györgyi Balla Györgyi
  • Balla Györgyi Balla Györgyi
  • Csányi Nikolett Csányi Nikolett

Orbán: Egy baj van, szegényebbek vagyunk
 

Orbán: Egy baj van, szegényebbek vagyunk

Mármint szegényebbek, mint a nyugatiak, a kormányfő szerint most mégis azt várja el az EU, hogy mi segítsük meg a bajba jutott déli államokat. Szólt a nyaralásokról is. Szerinte a magyar ember olyan, ha egy évben legalább egyszer nem látja a tengert, börtönben érzi magát. De a kormány ne nyaralgasson – üzente meg minisztereinek.

hvg.hu hvg.hu

Rudolf Péter az új igazgató, de Eszenyi Enikő rendezései még maradnak a Vígszínházban
 

Rudolf Péter az új igazgató, de Eszenyi Enikő rendezései még maradnak a Vígszínházban

Először mutatkozott be a Vígszínház igazgatójaként Rudolf Péter, aki új munkakörének az első napján ismertette az intézmény 125. évadának a bemutatóit. Az átadás-átvétel az új igazgató szerint kifejezetten zökkenőmentes volt. Kiderült, hogy ennek része az is, hogy az Eszenyi Enikő által rendezett darabok műsoron maradnak. Jön a Kabaré és Az öreg hölgy látogatása.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni


„Ne múljék el nap munka nélkül” – vallotta Bálint gazda
 

„Ne múljék el nap munka nélkül” – vallotta Bálint gazda

A Horthy-rendszerben zsidóként, Rákosiék hatalomra jutása után földbirtokosként szenvedett el üldöztetést. Frissnyugdíjasként 1981-ben lett tévésztár, csaknem félmillió követője van a Facebookon. Bálint György ma, 101 éves korában hunyt el. A HVG 2018 februárjában készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.


Elment Bálint gazda
 

Elment Bálint gazda

Meghalt Bálint György kertészmérnök, volt országgyűlési képviselő – az ország Bálint gazdája. A hírt Facebook-oldalán közölték vasárnap este. Júliusban lett volna 101 éves.

hvg.hu hvg.hu

Színművészetis tüntetés: csak egy
 

Színművészetis tüntetés: csak egy "liberális fészek" felszámolása, vagy értelme is van az SZFE átalakításának?

Tüntetést szerveztek vasárnap délutánra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, hogy megértessék a kormánnyal: nem a "privatizáció" szó olvasható az Alaptörvényben, hanem az egyetemi autonómia. Az egyetemek alapítványi fenntartása persze ennél sokkal összetettebb kérdés, ahogy az sem fekete-fehér, hogy egy „liberális fészek” felszámolása volna a kormány célja, vagy az SZFE hatékonyabb működése.

BI BI

„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor”
 

„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor”

Nem szereti, hogy „vasalódeszkás tanárként” híresült el, ha visszamehetne az időben, nem is csinálná meg a „digitális úszásóra” videót, ami miatt az azóta lemondott tankerületvezető meghurcolta. Felsejlik azért az ügy mögött némi politikai leszámolás is, noha erről végképp nem szeretne beszélni. Vezsenyi László nem akar népi hős lenni. Harminc éve a pályán van, szeretik a diákjai, a kollégái, most viszont az sem biztos, hogy pedagógus marad. Meglátogattuk a pedagógust, és kiderítettük a masszív vasalódeszka titkát is.


A vadludak, az évi 100 millió forint és egy kisváros turisztikai vonzereje – avagy miért forrong Tata?
 

A vadludak, az évi 100 millió forint és egy kisváros turisztikai vonzereje – avagy miért forrong Tata?

A tatai Öreg-tó partjára egy 120 szobás luxushotelt építenének, ami ellen aláírásgyűjtés is indult a városban. Tatának ugyan jól jönne a helyi adó, amit az új szálló fizetne, ám nem mindenki szerint érné meg ezért feltúrni a mostani természetvédelmi területet. Az építtető állítása szerint nem érti az ellenállást, hiszen eddig csak egy, a tulajdonukban lévő magánterületen elképzelt előzetes vízió egy változatát mutatták be, amit a tiltakozók úgy állítanak be, mintha végleges és eldöntött, konkrét tervvel álltak volna elő. Volt, aki népszavazást akart az ügyben, de felmondott a helyi választási bizottság több tagja, így azt nem lehetett megtartani. Később a polgármester saját hatáskörben ismét kinevezett tagokat, de erről az ellenzéki képviselő állítása szerint csak a hvg.hu-tól értesült. Közben a háttérben felsejlik Mészáros Lőrinc is.

Oroszi Babett Oroszi Babett
  • Oroszi Babett Oroszi Babett
  • Balla Györgyi Balla Györgyi

Négy asztaltól nem lehet csodát várni – fővárosi teraszkörkép karantén után
 

Négy asztaltól nem lehet csodát várni – fővárosi teraszkörkép karantén után

Van, aki félházzal is elműködik, más keményen fejlesztett, hogy több lábon álljon, míg van, aki reménykedik, hogy a négy, járdára kirakott asztal elég lesz a túléléshez a következő 1-2 hétben. Hétfőn Budapesten is jelentősen könnyítettek a Covid-19-járvány miatti korlátozásokon, újranyithattak többek között az éttermek és kávézók, megnéztük, mekkora a forgalom, és ki mire számít.




Találkozhatok a párommal? Lemehetek a nyaralóba? Járhatok futni? Kisokos kijárási korlátozás idejére
 

Találkozhatok a párommal? Lemehetek a nyaralóba? Járhatok futni? Kisokos kijárási korlátozás idejére

A kijárási korlátozás nem azonos a kijárási tilalommal, de néhány dologra így is fontos odafigyelni a következő két hétben. A szakértő szerint a most bevezetett intézkedések lényege, hogy a közösségi távolságtartást (social distancing) foglalta keretek közé, miközben csak kevés valódi tiltást tartalmaz. Végigvettük a pénteken kihirdetett kormányrendeletből következő kérdéseket.




Megjelent a kormányrendelet a boltok bezárásáról
 

Megjelent a kormányrendelet a boltok bezárásáról

Újabb rendeletet hozott a kormány a koronavírus miatti veszélyhelyzetben. A vendéglátás háromkor zár, az élelmiszerüzletek és a patikák nyitva lehetnek. A kormány jogszabályban kéri az időseket, maradjanak otthon.

Tóth Richárd Tóth Richárd



Stefanovics Angéla: Velem is történtek durva dolgok az életben
 

Stefanovics Angéla: Velem is történtek durva dolgok az életben

Néhány évvel ezelőtt komolyan elgondolkodott azon, hogy abbahagyja a színházat, de aztán Pintér Bélához került. Most szabadúszó, a Jurányiban játszik a legtöbbet független előadásokban. A legizgalmasabb dolog pedig az életében a méltán nagy népszerűségnek örvendő Anzselika Habpatron. Stefanovics Angélával beszéltünk az önálló estjéről, a jóga és a színház gyógyító erejéről, és közben még Weöres Sándor egyik verse is elhangzott.