Már három halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon
Két idős beteg hunyt el – közölték pénteken.
Két idős beteg hunyt el – közölték pénteken.
T. R.
A szervezet álláspontja szerint a hatóságok teszik a dolgukat.
MTI
Kezelhetetlen helyzetet teremt a háziorvosok szerint az a pácienstömeg, ami a koronavírus miatt zúdult rájuk – na nem azért, mert mindenki beteg, hanem mert ennyien akarják táppénzre menve elkerülni, hogy elkapják a vírust a munkahelyükön. A háziorvosok szerint helyzetet viszont nem nekik kell – pláne nem csalással – megoldaniuk, hanem a kormánynak, amely eddig viszont csak a munkáltatók védelmében lépett, a munkavállalókéban nem.
Joó Hajnalka
Kitartanak a rendezés mellett, de vannak különböző forgatókönyvek.
MTI
A főpolgármester szerint az otthonról dolgozók miatt a parkolási helyzet semmivel nem lett jobb Budapest belvárosában, mint a veszélyhelyzet bevezetése előtt volt, így semmi sem indokolja a parkolás ingyenessé tételét.
hvg.hu
Harminckilenc ember mintája közül 15-ben mutatták ki a kórokozót. Az országban eddig 118 igazolt fertőzött van.
hvg.hu
A zenekar közösségi karanténvideót készített.
Li Ven-liangot is a koronavírus ölte meg.
MTI
Négy nap káosz után egy kicsit megnyugodtak a piacok.
hvg.hu
Az év végi csúcsidőszakhoz mérhető az elektronikai üzletek forgalma, vannak olyan termékkategóriák, amelyeké többszöröse az év ezen szakában megszokottnak.
hvg.hu
Haldoklók tömege, apokaliptikus képek. Azt üzenik mindenkinek, vagy ez jön, vagy a totális vesztegzár.
hvg.hu
Elég gyengén kezdte az évet az európai autópiac, január után februárban is a korábbiaknál kevesebb kocsi talált gazdára.
hvg.hu
A köznevelésért felelős államtitkár még nem tudja, mi lesz az érettségivel, de arra biztatja a diákokat, hogy készüljenek rendesen.
hvg.hu
A korlátlan vészhelyzet mindenkire veszélyes. Nem csak irániakra. Vélemény.
A járványra tekintettel enyhítenek az adószigoron.
hvg.hu
A Netflix meghallgatta az uniós kérést, a szolgáltató azon lesz, hogy a következő 30 napban 25 százalékkal csökkentse az általa generált adatforgalmat Európában.
hvg.hu
Miközben világszerte elérte a 244 ezret az új koronavírussal megfertőződöttek száma, Magyarországon újabb 12 esetet igazoltak. A gyógyultak már heten vannak, a halálos áldozatok száma háromra emelkedett. Az idős és szociális otthonokban lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be. Kövesse a járványról szóló híreket percről percre!
hvg.hu
Új szabályt hoztak a kereskedelemben a veszélyhelyzet idejére.
Látogatási tilalom van a gyermekvédelmi intézetekben is.
MTI