Hiány van lázcsillapítókból és vitaminokból több patikában is
A sokszorosára növekedett igényeket nem bírják a nagykereskedők.
A sokszorosára növekedett igényeket nem bírják a nagykereskedők.
hvg.hu
Tíz országban kérdeztünk meg ott élő újságírókat, magyarokat arról, hogy miként változott meg az élet a koronavírus terjedésével.
hvg360
Sokan nem tartják be a hatóságok figyelmeztetését a fizikai kapcsolatra vonatkozóan, sőt, házibulikat tartanak. Egy nap alatt 2522-vel emelkedett a fertőzöttek száma.
MTI
A felfüggesztés március 19-én automatikusan hatályba lép.
MTI
A francia kutatók a korábbi kínai beszámolókra támaszkodva végeztek kísérletet a koronavírusos betegeken, és úgy tűnik, két gyógyszer kombinációja valóban hatékony lehet a vírus ellen.
hvg.hu
A fertőtlenítés is pénzbe kerül, de az intézmények bezárása is fejtörést okoz a polgármestereknek. Néhány faluban önkéntesek varrják az önkormányzati dolgozók számára a hiánycikknek számító maszkokat, van, ahol a háziorvosuknak a neten próbálnak védőeszközöket szerezni. Másutt meg magát az orvost parancsolták el a munkától, mert idős.
hvg.hu
A polgármester jelentette be a Facebookon, hogy van egy fertőzött a városban.
hvg.hu
A belgrádi reptér dél óta nem fogad és nem indít járatokat. Szerbiában már 103 fertőzöttet tartanak nyílván.
MTI
Közzétette a rendőrség a honlapján a hatósági házi karantén előírásait. Az alap, hogy vendéget nem lehet fogadni, a postással lehet találkozni az ajtóban, szemeteszsákból pedig alaposan be kell vásárolni.
hvg.hu
A napi koronavírus-megbetegedések száma közel 15 százalékkal nőtt Olaszországban.
hvg.hu
Az egyik munkatárs édesapja betegedett meg a XXIII. kerületi Városházán.
hvg.hu
A Microsoft több olyan fejlesztést is bemutatott, amelyeket még idén elérhetővé tesznek a csapatmunkát segítő Teamsben.
hvg.hu
Miközben nagy tettekre készülünk, például a Mars meghódítására, egy láthatatlan kis vírus térdre kényszeríti az egész emberiséget, milliárdosoktól a nincstelenekig. Jobb híján mindenki az otthonába menekül és igyekszik kibekkelni ezt az egészet. De ki hogyan próbál túlélni és ki milyen változásokat remél otthon a négy fal között? Home office, avagy jelentések a "karanténból" - M.Kiss Csaba sorozata.
hvg360
Érdemes odafigyelni, mert a rendkívüli ítélkezési szünet elrendelése az adóhatóság előtti határidőket nem érinti.
hvg.hu
A VIII. kerületben már sikerült megállapodni az egyik bevásárlóközponttal.
MTI
A Bártfai-Mager Andrea vezette munkacsoport szerint "a kritikus infrastruktúra és közszolgáltatások fenntartása, az alapvető élelmiszerellátás nem költségvetési kérdés".
hvg.hu
A teljes magyar ipar majdnem harmadát az autógyártás jelenti, a GDP 4-5 százalékát ez a szektor adja. A koronavírus nélkül is bajban lenne az autóipar, a járvány viszont extrémen súlyossá teszi a helyzetet. És azt sem tudni még, mi lesz a beszállítókkal, valamint a több tízezer alkalmazottal.
hvg.hu
Az áruház közölte az oldalán, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt az online rendelés átmenetileg nem elérhető.
hvg.hu
Mintha semmi dolga nem lenne a magyar Országgyűlésnek, olyan napirendi javaslatot nyújtott be Kövér László házelnök a jövő hétre.
hvg.hu