Tovább emelkedett a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma Ukrajnában

Csütörtökön egy 56 éves nő halt bele a betegségbe.

  • MTI MTI
Tovább emelkedett a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma Ukrajnában

Egy újabb halálesettel háromra emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma Ukrajnában - hozta nyilvánosságra a TSZN hírtelevízió az ukrán egészségügyi minisztériumra hivatkozva.

A legújabb haláleset a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban történt,

egy 56 éves nő halt bele a betegségbe. A minisztérium közlése szerint túl későn fordult orvoshoz, már nem tudtak segíteni rajta.

Az ungvári városvezetés csütörtökön bejelentette, hogy péntektől teljesen leállítják a városban a közösségi közlekedést. Az intézkedést azzal indokolták, hogy nem tudják biztosítani a kijevi kormány által megszabott korlátozó intézkedést, amely szerint kocsinként csak tízen utazhatnak egy-egy járaton, ha viszont többen szállnak fel, akkor az üzemeltető vállalatnak komoly pénzbírságot kell fizetnie.

Az egészségügyi dolgozók munkába járását is nehezítik a közlekedési korlátozások, olyannyira, hogy a kelet-ukrajnai Zaporizzsjában már a mentőszolgálat is veszélybe került.

Csütörtökön egyébként az ukrán határőrök elfogtak egy ukrán férfit a román határon, aki a Tisza folyón keresztül akart búvárruhába öltözve egészségügyi maszkokat átcsempészni Romániába. A férfit csütörtökön gyorsított eljárással 10 nap fogva tartásra ítélték.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.