Papíron tényleg sokkal zöldebbek lettek az autók Európában
Hivatalosan 12 százalékkal csökkent egy év alatt az autók CO2-kibocsátása Európában.
Hivatalosan 12 százalékkal csökkent egy év alatt az autók CO2-kibocsátása Európában.
Az élelmiszerhulladékot most is világszerte hasznosítják, igaz, metángáz formájában. Egy csapat tudós azonban úgy látja: másfajta felhasználás is létezik, amivel tovább enyhíthetnénk a környezetre nehezedő terhet.
Legalább kétszer annyit futnak, mint a magánhasználatban lévők.
Az autók alapvető biztonsági tesztjei mellett egyre fontosabbak a valós körülmények között végzett károsanyag-kibocsátási tesztek is.
A Budapestre körülbelül éjfélkor érkező vonatokkal másnap reggelre érkezhetünk meg a horvát tengerpartra.
Növeli a Föld felmelegedését előidéző károsanyag-kibocsátást, ha nagy földterületeket vonnak be a mezőgazdaságba – figyelmeztettek kutatók, akik szerint meg kell találni az egyensúlyt a világ élelmezése és a bolygó megmentése között.
Miközben a világszintű törekvések éppen a fogyasztás- és károsanyag-csökkentésről szólnak, egy felmérés szerint a valóság mást mutat. Ráadásul az autógyártók Amerikában is, hogy papíron megfeleljenek a kibocsátási céloknak, nagy mennyiségben vásárolnak más gyártóktól szabad károsanyag-kibocsátási kvótákat.
A német konszern előreláthatólag nem lesz képes teljesíteni az uniós szén-dioxid-kibocsátási határértékeket idén, és valószínűleg jövőre sem, aminek milliárdos szankció lehet a következménye.
Az úgynevezett Green NCAP teszten csak a Renault Zoe és a Hyundai Kona kapott ötcsillagos, azaz legjobb értékelést.
A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
Nagyok a különbségek: egy új kutatás arra világít rá, hogy az emberek csupán 4 százaléka repül egyáltalán külföldre, a legnagyobb kibocsátók viszont annál többet.
Brit tudósok megvizsgálták a távmunkában dolgozók közlekedési szokásait, és arra jutottak, hogy más okból kifolyólag sokkal inkább autóba ülnek, így nem csökken jelentősen a kibocsátás azzal, hogy az emberek többsége otthonról dolgozik.
A szaldóelszámolást bruttóelszámolás váltja, ami a kilowattok helyett a forintokat számolja. Ha az ITM alacsonyabban szabja meg a megtermelt áram átvételi árát, mint amennyi az aktuális áramár, akkor hiába a napelem, fizetni kell a villanyszámlát. Aki 2023 végéig köt szerződést, arra a régi szabályok vonatkoznak.
Az autóipar képviselői szerint munkahelyeket is veszélybe sodorna, ha tovább szigorítaná az EU az autók károsanyag-kibocsátására vonatkozó irányelveket, mert már a jelenlegi határértékek betartása is óriási költséggel jár számukra.
Mostantól autónként akár 30 ezer eurós bírságot is kiszabhat egy nemzeti hatóság egy autógyártóra, ha az megsérti a típusjóváhagyási jogszabályokat, például az autója károsanyag-kibocsátása a valóságban magasabb az engedélyezettnél.
A szakértők szerint a mostani időszak vízválasztó lehet a szennyező országok energiamixének jövőbeli kialakítására nézve is.
A norvég kutatók nemrég arra keresték a választ, mi történne a Földdel, ha csökkentenénk az üvegházhatású gázok kibocsátását. Kiderült, az optimista forgatókönyv szerint is sokat kellene várni, hogy javuljon a helyzet.
Egy gazdaságkutató intézet szerint az eddigi számítások figyelmen kívül hagyják az elektromos áram iránti megnövekedett igényt.
A világ legélhetőbb városa címet elnyerő osztrák főváros klímavédelmi mintavárossá akar válni.
A károsanyag-kibocsátás csökken, ha kerékpározunk vagy sétálunk, az energiaigény miatt viszont nagyobb szén-dioxid-lábnyoma van ilyenkor az étkezésünknek.