A sorozatos botrányok után új pályára állítaná a Magyarságkutató Intézetet Kásler Miklós főigazgató. Kérdéses, hogy valóban ő-e a megfelelő személy a változás levezénylésére.
Miután Izraelben kormányzati szinten felmerült a palesztinok erőszakmentes kitelepítésének ötlete, megnéztük, mit tanít a történelem a kitelepítésekről, lakosságcserékről, megoldást biztosítanak-e ezek a kiváltó problémára és ha igen, akkor milyen áron.
240 éve írták össze első ízben Magyarország lakosságát. Vagy 155 éve. Akárhogyan is, az első cenzusok meglepetéseket és ma már szokatlan kérdéseket tartogattak – felidézzük az akkori viszonyokat a 2022. évi, utolsó „hagyományos” népszámlálás kapcsán.
Lenin száz évvel ezelőtti halálával a korabeli magyar sajtóban is kiemelten foglalkoztak, s a temetésig valóságos kommentárláz tombolt, néhány félreértéssel és több telitalálattal. Vörös cár, Antikrisztus, legvérengzőbb zsarnok – írták róla, de szorgosan beszámoltak arról is, hogy "a mínusz 30 fokos hidegben négy nap alatt mintegy egymillió gyászoló vonult el" a Vörös téri ideiglenes mauzóleum előtt és "200 ezer ember kérte azonnali felvételét a bolsevik pártba".
Nem tekinti magát közszereplőnek a kormánymédiában is rendszeresen szereplő Georg Spöttle, így a kommunista rezsim titkosszolgálati iratait őrző levéltárban egyelőre nem lehet betekinteni az esetlegesen róla keletkezett dokumentumokba. Egyelőre Bogár László közgazdásszal, és egy oroszpártinak tartott, ismert külpolitikai újságíróval, Stier Gáborral kapcsolatban is falakba ütköztek azok a civilek, akik az érintettek múltjára kíváncsiak. Korábban ugyanígy hárított Nógrádi György, valamint a fideszes sajtó bulvárpápája, Ómolnár Miklós is.
1924. január 14-én halt meg az akkori világ legnagyobb félkezes zongoraművésze. A jobb karját elvesztett Zichy Géza gróf a virtuóz bal kezével meghódította Európát. Nem kisebb géniuszt mondhatott barátjának és tanárának, mint Liszt Ferencet, aki nagyra értékelte, és együtt játszotta vele a Rákóczi-indulót, ünneplő, lelkes közönség előtt. A gróf komponált, költött, drámát írt, a magyar zenei élet tótumfaktuma lett, de ezekben a szerepeiben már korántsem egyértelmű a teljesítménye.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy életük során ugyanúgy voltak fehérterroristák, mint kitüntetett antifasiszta ellenállók, az életnek eredetileg színészi ambíciókkal nekifutó Zsabka Kálmán viszont közéjük tartozott.
Izrael büntető, bosszúálló akcióinak hagyománya a müncheni olimpiai mészárlás után, a palesztin terroristák felkutatásával kezdődött. A mostani hajszát megváltozott körülmények közt indította el.
A brit rendező egy faragatlan hősszerelmes császárt mutatott meg nekünk, aki ha éppen nem csatázik, akkor a szerelemnek él. Azonban Napóleon a máig élő örökségét nem a csatatéren vagy a hitvesi ágyban teremtette meg, hanem az íróasztalánál.
Szebb jövőt ígérnek az osztrák kultúrpolitikusok az Ausztria jelenkori történetével foglalkozó Történelem Házának. A bécsi polgármester eközben felavatta a főváros feljavított múzeumát.
Lehet, hogy ön is találkozott már YouTube-on, TikTokon vagy Instagramon egy amerikai sráccal, aki elképesztő lelkesedéssel mesél Magyarország helyeiről, történelméről és kultúrájáról, a Wekerleteleptől Salgótarjánig, a tatárjárástól a monarchiáig, a késdobálóktól a zsíros kenyérig. Ő Willie Gevertz, akit közéleti podcastunkban kérdeztünk tapasztalatairól hat Magyarországon töltött év után, magyarul.
Volt idő, amikor egész Európa, sőt, a világ a lába előtt hevert, párbajoztak érte, filmszerepekkel, Hollywooddal kecsegtették, ám őt nem vakította el a csillogás, hanem gyorsan hátat fordított a talmi ígéreteknek és a rivaldafénynek. Ez akár egy öregedő erkölcscsősz által előadott tanmese ideális vége is lehetne, ám Simon Böske életét mégis tragédiák szegélyezték és ezek legnagyobb részéről ő maga nem is tehetett.
Dj Palotai szomorú távozása sokak számára tette világossá, hogy lezárult az elektronikus zene egy korszaka Magyarországon. Elkísértem munkába Dj Infragandhit, hogy a veretés közepette elmesélje: milyen volt ez a kultúra a rendszerváltás idején, és hogyan alakult át a mai klubzenévé. Közben láttam azt is, hogyan telik egy dj egy napja. Nem könnyű élet ez.
Úszott tavakon, csatornákon, szorosokon át, egyik kontinensről a másikra. Tanult jogot, orvoslást, zenét és hadtudományt. Megalapította a magyar úszósportot, az első sportlapot és az MTK-t. Szerkesztett tucatnyi lapot. Végigharcolt jó néhány háborút. Ott volt az első repülőgép-tervezők közt. Kitalálta a kerékpár és az erőgép szót. Alkotott minden irodalmi műfajban. Politizált, kitolta volna a magyar határt a török birodalomig. Belekopott az igazságérzetébe. Száz éve halt meg.
A szovjet politika egykoron számíthatott a kapitalizmusban csalódott, nem kommunista nyugati értelmiségiekre, akik hinni akartak egy igazságosabb társadalomban. Putyin is talált külföldön híveket, akik diktatórikus hatalomgyakorlására tekintenek példaként.
Legyél turista a saját városodban – ezzel a jelszóval indultak útnak a HVG újságírói, hogy felfedezzék azt a kerületet, amelyhez valamiért kötődnek. Kerületmustránkban mutattuk be a város olyan részeit, amelyek többnyire kimaradtak az úti könyvekből, pedig sokszor ott lenne a helyük.
A hvg360-on áprilisban indult sorozatunkban olyan embereket mutattunk be Budapest történelméből, akik valamilyen módon kilógtak a maguk korszakának normái közül. A Budapesti fura szerzetek közt helye van korhelyeknek, krakélereknek, hazárdőröknek, csodabogaraknak, nagyszívű svindlernek, és bizonyos szempontból Deák Ferencnek is, aki egészen egyedi módon fektette be az örökségét. Most az eddig megjelent cikkekből közlünk válogatást.
Máig nincs megbékélés, mindenki a saját szemszögéből látja az 1989-es romániai forradalmat, amelynek legvéresebb napjairól Tudor Giurgiu rendező készített filmet. A Libertate '89 – Nagyszeben című alkotást a napokban mutatták be a magyar mozikban.
„Ukrajna honvédő háborúja a liberális világrend és az autokrácia küzdelme is. Ezt jól tükrözi a háborúban lévő két ország mögött álló támogatói kör." Vélemény.