Délután nyugat felől érkeznek a viharok
A délelőtti kánikulát zivatarok enyhíthetik.
Néhány hete csak kapkodtuk a fejünket, hogy mindenütt autósmozik nyílnak. Az 50-es, 60-as évek amerikai életérzését azonban nem sokáig élvezhették a rajongók, úgy tűnik, viharos gyorsasággal csukják be ezeket. És nem csak az érdeklődés hiánya miatt.
A rovar pusztítja a termést, a kormány a rendhagyó megoldásoktól sem riad vissza. Indiában már bevált a kemény rock.
MTI
A drukkerek vízum nélkül léptek be az országba, most illegális bevándorlónak számítanak.
MTI
Kánikula lesz, de több megyében zivatarokra és felhőszakadásra is számítani kell.
MTI
A Neopaint csoport a Német utcai játszótér környékét dekorálta ki.
hvg.hu
A nagy meleg miatt lép a főváros. Légkondicionáló egyelőre nem lesz a metrókocsikban.
hvg.hu
Tökéletesen hozza a soul királynőjét.
hvg.hu
Kisebb vízi hajsza után tudták csak utolérni a rémült bocsot.
hvg.hu
A hatrészes sorozatot a Netflix szállítja majd.
hvg.hu
Ádám atya a Facebookon jelentette be a döntését.
hvg.hu
Összesen 29 ezer milliárd forintnyi bevételkieséssel számolnak a brit múzeumok és galériák a koronavírus-járvány miatt.
hvg.hu
Az államtitkár szerint nem lehet véleményt mondani az új tankönyvekről, hiszen még nem is próbálták ki azokat, ugyanakkor szerinte kiválóak. A történelemtanárok azt hangsúlyozzák, hogy ők szakmai érveket fogalmaztak meg, és egy tapasztalt tankönyvszerző, vagy tanár igenis tud véleményt formálni egy kiadványról.
hvg.hu
Partidrogok helyett alkohollal pusztítják magukat egyre többen, amióta szigorúbb kijárási és gyülekezési szabályok léptek életbe.
hvg.hu
A koronavírus járvány során megugrott a képernyő előtt töltött időnk, ezért jó, ha tudjuk, milyen lépéseket tehetünk szemünk egészségének megóvása érdekében. Lássuk, mire érdemes figyelni.
Samsung
Rockstar című slágeréhez forgatott a Black Lives Matter üzenetét közvetítő videót DaBaby.
hvg.hu
Donald Trump elnöksége alatt most először hozott nagy súlyú, abortusszal kapcsolatos döntést az amerikai legfelsőbb bíróság.
hvg.hu
Az F1-es csapat pilótája – a sportág egyetlen színes bőrű versenyzője –, Lewis Hamilton az utóbbi időben szószólója lett a feketékkel szembeni igazságtalanságok ellen küzdőknek.
hvg.hu
Azt még nem látják tűpontosan, hogyan lehet majd megrendezni a plakátkiállítást, de a pályamunkákat már várják a szervezők.
hvg.hu
Újabb főhajtás az egészségügyi dolgozók előtt.
hvg.hu