Ötven éve lendületben a legjobb rockzenekar

„Ha csak egyetlen dalt vihetnék oda, ahová előbb-utóbb mindenkinek el kell indulnia, a Jumpin' Jack Flash lenne az” – mondta John Lennon. Václav Havel cseh köztársasági elnök 1990-ben a Hradzsinban ezekkel a szavakkal fordult a zenekar felé: „A bársonyos forradalom alatt végig szóltak a dalaitok.” A New Musical Express, a világ legbefolyásosabb zenei magazinja szerint még a csecsemők is tudják, hogy az első hivatalosnak tekintett Rolling Stones-koncert 1962. július 12-én zajlott a londoni Marquee Klubban; a dobok mögött akkor még nem Charlie Watts ült, ő egy év múlva csatlakozott a csapathoz.

A születésnap lázba hozta a zenekar sokmilliós rajongótáborát. Az utóbbi pár évben a Rolling Stonesról legfeljebb akkor lehetett hallani, amikor kijött Mick Jagger világsztárokkal készült SuperHeavy című albumával, vagy amikor kiderült, hogy A Karib-tenger kalózai című filmben a léha, hazudós, de imádni való Jack Sparrow kapitányt Keith Richardsról mintázta Gore Verbinski rendező, és ennek tiszteletére a gitáros bemutatott egy merész fejest egy kókuszdiófáról.

Ma viszont már nincs akadálya annak, hogy előkerüljenek a féltve őrzött kincsek, a világra nyelvet öltő matricával díszített farmerdzsekik és a – remélhetően nem kihízott – Teddyboy csöves nadrágok. 1971 óta a Rolling Stones néven forgalmazott termékeken – lemezeken, kitűzőkön, pólókon, sapkákon, bögréken – mindig szerepel a zenekar védjegyévé vált logó.

A lángoló vörös ajkakat és a kinyújtott nyelvet Jagger szájáról mintázta John Pasche, és először az 1971-es Sticky Fingers albumon volt látható. A nagylemez több szempontból is különleges: a tíz dal abban a ritka, ihletett pillanatban készült, amikor a Jagger–Richards-szerzőpáros valóban jól tudott együttműködni. Emlékezetes a borító is. Az 501-es Levi's farmernadrágot ábrázoló fotó önmagában is pontos üzenetet közvetít, Andy Warhol azonban megbolondította a képet egy valódi, fémszerkezetű cipzárral, ami úgy volt szellemes és provokatív, hogy az obszcenitás vádját hangoztató cenzorok sem köthettek bele. A „kinyújtott nyelves” logót a fél évszázados jubileum alkalmából felfrissítette a Barack Obama-poszterről elhíresült Shephard Fairey, érintetlenül hagyva az eredeti változatot, és a nyelv köré nem túl innovatív grafikai eszközökkel ezt írta: The Rolling 5T0nes – Fifty Years.

A XXI. század második évtizedére is maradt érvényes mondanivalója annak a zenekarnak, amely fennállása során végig megőrizte az arcát, ugyanakkor egy-egy finomhangolással a kortárs zene valamennyi jelentős korszakváltását reprezentálta. Amikor a hetvenes években megjelentek a nagy lélegzetvételű konceptalbumok, ők elkészítették talán a legizgalmasabbat, az Exile on Main Streetet, a Tattoo You valószínűleg a legjobb táncolható lemez, amit nem diszkósztár csinált, az Emotional Rescue pedig akár modern elektro-pop munkának is tekinthető.

Jagger többször is azt nyilatkozta, a zenekar kedvelői az állandóságot szeretik, elegük van abból, hogy mindig valami újat kell megtanulniuk. „A Stones éppen attól volt Stones, hogy populáris maradt: a bluesból indult, abba pakoltuk bele azokat az érzéseket és problémákat, amik mindenkiben megvannak, de nem tudták eljátszani. Keith zenei megoldásai az egyszerűségből kezdenek építkezni, ugyanúgy, mint a versek. Nekem van egy jó mondatom, vagy csak egy jó szavam, neki egy zenei motívuma. Ezzel el lehet indulni” – összegezte Jagger a zenekar lényegét. Az Élet című könyvében Richards is visszaigazolja ezeket a mondatokat, hozzátéve: úgy tudnak együtt dolgozni, hogy gyakran átlépnek a másik szerepébe. Egy sor remek Stones-dal – Honky Tonk Women, Gimme Shelter, It's Only Rock and Roll, Start Me Up – ily módon született, ahogy az a Rolling hazai prófétája, Hobo könyvében is olvasható.

 

Bár az utóbbi időben Richards és Jagger távol került egymástól, az évforduló nekik sem közömbös. Új albumot biztosan készítenek, az össz-újrakiadás viszont valószínűleg elmarad. Bármennyire hatalmas és hatékony a Rolling Stones Művek, a korábbi sűrű menedzserváltások miatt sok dal publikálási jogai zavarosak.

Anglia – II. Erzsébet gyémántjubileuma után – méltóképpen akar megemlékezni a Beatlesszel egyenértékű zenekaráról. Számtalan ötlet született, de még kevés a konkrét javaslat. Az egyik ilyen a Somerset House-ban, július 13. és augusztus 27. között ingyenesen látogatható kiállítás, ahol 700, köztük számos még nem publikált fotón mesélik el a történetüket. Amíg Keith Richards száját nem hagyja el a minden világturnét felkonferáló „újra mozgásba hozzuk a dolgokat” mondat, nem tekinthető hivatalosnak egyetlen Rolling Stonesszal kapcsolatos közlés sem. Az a napokban elterjedt szenzációs hír sem, mely szerint 2013-ban fellépnek a Glastonbury Fesztiválon, ahol még nem játszottak. Richards és Jagger nem szólalt még meg az ügyben, Ron Wood viszont sejtelmesen annyit mondott: „idén október-novembertől van egy kis szabad időnk”.

Az viszont nem is kérdés, bírják-e a tempót. Jagger a hetvenes évek közepén egy interjúban azt mondta: „Nem akarok 40 évesen is a színpadon állni és a Satisfactiont énekelni, inkább meghalok.” De a negyedik ikszet is a színpadon töltötte, majd 50, valamint 60 évesen is újra énekelte. És valószínűleg ismét megszólal Richards halhatatlan riffje, a 2003-ban lovagi címet kapott Sir Mick pedig 2013. július 26-án, 70. születésnapján, belekezd minden idők talán legforróbb dalába. A rock and roll modern kori, egyedüliként aktív szerzőpárosának másik fele is jövőre lesz ugyanennyi, ám mindketten fiatalabbak a zenekar békebírójánál, a 71 éves Charlie Watts dobosnál. Szex, drog, rock and roll. A szórakoztatóiparban ez az a három veszélyes dolog, amibe bele lehet halni – egyenként is, de a háromba még nagyobb eséllyel. A zenekar fél évszázada dacol ezzel a prognózissal, a rendőrökkel, a bírókkal; egy számtalan változatban élő mondás szerint az atomháborút csak a csótányok, a skorpiók és a Stones éli túl.

Generációk óta ugyanazt a két kérdést fogalmazzák meg velük kapcsolatban a rajongók: hogyan bírják fizikailag, és tényleg ennyire fontos-e a pénz azoknak, akik a legjobb üzletet kötötték a rock and rollal? Elég elmenni egy Stones-koncertre a válaszhoz: ezt az emberfeletti teljesítményt nem lehet csupán a pénzért csinálni. Jagger, aki a nyolcvanas évek óta „lecserélte az előző életét egy étrendileg és filozófiailag is alaposan átgondolt újra”, tiszteletre méltó futóteljesítményt nyújt. Richards nem cserélt le semmit, leszámítva azt a néhány alkalmat, amikor szó szerint vérfrissítésen esett át. Csak az elpusztíthatatlan szerzőpároson múlik, meddig folytatódik a világ leghangosabb és legizgalmasabb szappanoperája.

LIGETI NAGY TAMÁS