A Budapesti Nagybani Piac hagyományteremtő jelleggel rendezte meg az első Piac Éjszakája nevű rendezvényt. A szervezők célja az volt, hogy közelebb kerülhessünk a termelőkhöz, hogy láthassuk, milyen hatalmas munka által tud évi 460 ezer tonna árumennyiség mozogni, gazdát cserélni.

Először tépőzáras mellényt kapunk, ehhez jön a kilátás. Az első Piac Éjszakájának a szervezői tudják, hogyan kell látványban erősen indítani: a piac bejárását egy tetőn kezdjük, és így lesz igazán döbbenetes a látkép, egy kisebb város terül el alattunk rengeteg járművel és nyüzsgő emberekkel.

Pakolás, készülődés - kora este indul az élet a Nagybanin

Reviczky Zsolt

A Nagybani 1991-ben költözött a Nagykőrösi útra, a terület körülbelül 32 ezer négyzetméteren fekszik. A piac a hét hat napján nyitva van, az itt kínált árumennyiség körülbelül fele származik hazai területről.

Mindenki otthon van itt, a termelők ismerik a járást, és egymást is, nem ritka a „menj már arrébb, Pistám” típusú felkiáltás. A termelők a sajátos szabályaik szerint játszanak, hiszen dolguk van, amit el kell végezniük. Kilógunk a sorból, eleinte nem tudjuk, hol haladjunk úgy, hogy a legkisebb valószínűséggel boruljon ránk egy raklap vöröshagyma. Egy fiatalember gyorsan továbbrobog mellettünk, de még halljuk, ahogy azt mondja „elhívnak vadidegeneket bazmeg, fingjuk nincs a piacról” – amúgy ez tény, nem tudunk vele vitatkozni.

Szinte kivétel nélkül tolatva közlekednek a piacon, előre nehezen látnának a ládáktól

Reviczky Zsolt

A Piac Éjszakája elnevezésű valóban felforgatta kicsit a normális ügymenetet. Van például színpad meg kívánságműsor, fél füllel hallom, hogy a műsorvezető beleszól a mikrofonba:

„idejött a tojásos Zoli meg a répás Józsi, és azt üzenik a hagymás Gabinak, hogy jó sokat árut adjon ma el”

– Gabi biztatására kérik is a YMCA-t.

Fantasztikus, hogy milyen sebességgel mozognak az óriási zöldséges- és gyümölcsösládák. Kis golfkocsi vinne körbe a piacon, de kollégámmal már nem férünk fel, úgyhogy elindulunk a piac sűrűjébe. Egészen elképesztő, hogy nem történik baleset: látszólag teljesen ipiapacs-módon történik a közlekedés, aki bújt, aki nem, tolatva száguldanak a villástargoncák, látszólagos káoszban szlalomoznak az autók és a biciklisek, és mégsem esik senkinek baja.

Nyáron sokan a gyerekeket is hozzák, akik összebarátkoznak más családok fiataljaival

Reviczky Zsolt

Van, aki már 25 éve, heti háromszor itt van, egy rövid körkérdésből ki is derül, hogy a legtöbben még kisgyerekként, a szüleikkel jártak a Nagybanira, később pedig megörökölték a vállalkozást. Mint például Melinda is, akinek az édesapja foglalkozott termeléssel, most pedig ő viszi tovább a hagyományt. Az egész család kint üldögél a 12 tonnás teherautó előtt, a két kissrác a telefonját nyomkodja, apjuk pedig nézelődik. Melinda azt mondja, szeretné, ha a fiai közül valamelyik továbbvinné az üzletet. Szerinte ebbe a sajátos életformába, közösségbe születni kell, a gyermekei számára pedig ez adott. „Itt mindenki ismer mindenkit, barátságok, szerelmek születnek, még beceneve is van mindenkinek” – mondja. Ő már eljátszott a gondolattal, hogy ikerfiai esetleg az „alsónémedi káposztásokhoz” házasodjanak be, de legalábbis valószínű, hogy a piacról fognak párt találni maguknak.

Melindáék télen-nyáron itt vannak (a gyerekek csak most, az iskolai szünet miatt), ha kell, -20 Celsius-fokban is hozzák a tojást, fűthető hálófülke van az autójukban, így maximálisan erre az életformára rendezkedtek be. Azt mondják, először nagyon furcsa volt éjszakai életet élni (hajnal egyig mindig itt vannak), de most már nagyon szeretik – iskolaidőben az édesanya hajnal öt órakor ébred, készíti a fiait az iskolába, utána pedig a háztartást intézi, hiszen késő délután újra a Nagybani felé tartanak. Kétségtelenül kemény munka ez.

Van, aki kávéval, van aki alvással igyekszik túlélni - mindenkit megviselne az éjszakázás

Reviczky Zsolt

És számolniuk kell konfliktusokkal és balesetekkel is. Ezt már néhány fiatal férfi mondja egy másik árusítóhelynél. Tavaly például agyonnyomott valakit egy targonca, nemrég pedig éppen egy fiatal férfit sodortak el, mikor biciklizett. „Azért itt nagyon óvatosnak kell lenni” – mondja a főnökük hátulról. Nem csoda. Akkora mennyiségű áru mozog, hogy könnyen megvan a baj.

A termelők azért bánkódnak is: nem úgy van, mint régen, nincs már akkora kereslet a minőségi árura:

„ott a sor szélén jóval olcsóbb a krumpli, de hát tudom, hogy az egy szar, mert ismerem, milyen körülmények között termelnek” 

– mondja egyikük.

Zöldségek, gyümölcsök, ameddig a szem ellát

Reviczky Zsolt

Közben továbbra is szól a zene, egy kisgyerek két cső kukoricával a kezében táncol az egyik soron. A piacon bárki vásárolhat, de csak már kereskedelminek számító mennyiséget, tehát legkevesebb egy láda barackot, vagy egy zsák krumplit. A Nagybanin nem méricskélnek, a vevők a „hogy a barack?”, „hogy a meggy?” kérdésekkel próbálnak tájékozódni az aktuális árakról.

A hivatalos esemény tűzijátékkal ér véget, de egy házaspár még mindig üldögél néhány láda paprika előtt, már indulnának haza, de nem kelt el az áru. „Ilyenkor hazavisszük, vagy nagyon olcsón odaadjuk, ha valakinek kell. Ezt már rég el kellett volna adni. Néhány éve még megérte csinálni, de már nem. Nálunk minden drágább lett, a vetőmag és a vegyszerek ára például.

Nem tudjuk felvenni a versenyt azzal a zöldséggel, amit behoznak külföldről, még akkor sem, ha szebb árunk van, mert az a kutyát sem érdekli, megmondom őszintén. Ez egy termelői piac kellene, hogy legyen, de mára már az import hasít.

A paprika mellett zöldbabot, főzőtököt szoktunk hozni, de az most nincs. Csak nyáron vagyunk itt, a téli termelést már nem tudnánk megfizetni” – mondják, de nem csak ők, mások is arra panaszkodnak, hogy néhány kereskedő kihasználja, hogy nagyon fáradtak és mennének haza, ezért megveszik olcsón az árut tőlük, utána meg magasabb áron továbbadják.

A zenének és a tűzijátéknak mindenki örült, néhány percre elcsöndesedett a terület

Reviczky Zsolt

Szóba kerül az is, hogy mennyi éjszakai baleset történik, amikor a termelők fáradtan indulnak haza. Szerintük elvétve előfordul egy-egy ilyen, de az nem a piacozás számlájára írható. „Az, akit most itt lát, annak holnap is itt kell lenni. Neki az a legfontosabb, hogy az áruját megvegyék, ezért ésszel kell csinálni.”

S hogy mi történik a kereskedelmi szempontból problémás, de minőségileg kifogástalan gyümölcsökkel és zöldségekkel? A Magyar Élelmiszerbanknak köszönhetően jó helyre kerülnek. Az állandó együttműködés csak most kezdődött, ezentúl a termelők egy helyszíni átvevőpont segítségével közvetlenül tudják támogatni a rászorulókat a fel nem vásárolt friss élelmiszerekkel. A bank nem közvetlenül magánszemélyeknek oszt élelmiszert, hanem a karitatív szervezetekhez és az önkormányzati intézményekhez küldi azokat, onnan jutnak el aztán a rászorulókhoz.