„Hasadnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar! / Bölcsődtül kezdve sírodig / Ezt ápold, ezt takard. / A nagy világon ekivűl / Nincs más, amit mivelj: / Áldjon vagy verjen sors keze, / Itt enned, innod kell.” Egy unalmas akadémiai ülésen, ostorozó szándékkal írta át így a Szózatot Arany János, valamikor az 1880-as években. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Írói fogások című időszaki kiállításán a kiemelt parafrázis mellé odakívánkozik Krúdy Gyula Szindbádjának egyik mondata: „A hasa is megnövekedett, és így szolgabíró lett.” Vagy Mikszáth egyik tárcájának szüzséje: Magyarországon a hasaknak van tekintélyük. Ki bízna meg egy keszeg emberben?
Reviczky Zsolt
A gasztronómia iránti erőteljes érdeklődés indította a múzeum munkatársait, hogy szisztematikusan végigolvassák a magyar irodalmat, kicsipegetve belőle az evést, az ételeket megjelenítő részeket, kutassanak az írói életművekben és életrajzokban az étkezéssel kapcsolatos jellegzetességek után. Aztán rendszerezzék és „fogyaszthatóvá” tegyék a megszerzett információkat.
Mozgalmas, látványos a bemutató. Ignotus Emma asszony – álnéven – szakácskönyvíróként mutatkozik be. Az evéshez kötődő irodalmi relikviák között feltűnik egy tálka, amelyből az ötéves Petőfi Sándorka evett kocsonyát, és az a lágytojástartó, kiskanállal, amelyet Esterházy Péter a tavalyi ünnepi könyvhéten adományozott a családi készletből a múzeumnak. Petri György özvegyétől három velős csont érkezett, amelyeket a költő főzött ki, és „kisplasztikaként” tartotta az íróasztalán. Irodalmi műveket adaptáló filmrészletekkel, az írók kedvenc étkeire tippelő, érintőképernyős totóval, a „betűlevesfőző” lábosban „kikavarható” idézetekkel pedig interaktivitást is vittek az izgalmas személyes mozzanatokat feltáró kiállításba.
Reviczky Zsolt
„Az irodalmi műben jelentőséggel bír, hogy ki mikor mit és hogyan eszik. Csurog az állán a szaft? Csámcsog? Használ-e szalvétát? Hagymát fogyaszt szalonnával vagy kaviárt citromkarikával? Elég egy-egy ilyen apróság, és rögtön kész a karakter – sorolja a tényleges írói fogásokat a tárlat rendezője, Szilágyi Judit főmuzeológus. – Az étkezési szokások személyiségmeghatározó erejére mi sem jellemzőbb, mint hogy szociológiai kutatások szerint az emigráltak hamarabb elveszítik a nyelvüket, a kulturális identitásukat, az anyaországgal való kapcsolatukat, mintsem kedvenc eredeti nemzeti ételeikről lemondanának.”
Ódákat zengett a töltött paprikáról, a káposztáról vagy a gombapörköltről Berda József, aki nyaranta az erdőt járta, gombászott, a maga gyűjtötte vadgyümölcsöket, bogyókat fogyasztotta. Szinte ő az egyetlen a magyar irodalomban, akinél nem kell mögöttes tartalmat keresni, ha ételre terelődik a szó. Móricznál ellenben, ha műveiben esznek, vagy erotikus áthallás van, vagy gyanakodni kezdhetünk, hogy halálos tragédiába torkollik a történet. Mint például az Ebéd című, menükártyaszerű novellájában. Korrumpáló szándékkal tizenkét fogást zabálnak végig a házigazdák, a ribizlimártással körített marhahústól a libamájjal megtetőzött ludaskásán át a juhtúrós galuskáig és a friss cseresznyéig, amikor a csordás „elrontja” az ebédet. Krúdyt csak idősebb korában kezdték foglalkoztatni a konyha örömei. Nála is az elmúlást idézik az ételek. Hősei már túljutottak valami fontos történésen, inkább mögöttük, mint előttük vannak az események. Az ételgőzből előlebegő szomorkás múltba révedés gyakran itt is a halál előhírnöke.
Reviczky Zsolt
A legnagyobb étkű magyar író Mikszáth Kálmán volt. Idővel állítólag zsúrkocsit kellett a hasa alá tolni, hogy mozogni tudjon nagy pocakjától. Úgy tartják, a felesége etette a halálba. Elalvás előtt az ágyban is zsírral gazdagon meglocsolt, töpörtyűvel megszórt túrós csuszát szolgált fel neki. Gundel János az éttermében különtermet nevezett el róla, az avatóvacsorán a fogások is az író egy-egy művéről kapták a nevüket. Közülük csak a palócleves maradt fenn, némi módosítással: az eredeti receptben ürühús szerepelt, ami ma már beszerezhetetlen. A Jókai-bablevesre sem ismerne rá a névadója. A görögolvasó angyalbakanccsal, ahogy A kőszívű ember fiaiban emlegeti az étket, csakis lóbabból és disznókörömből készült, zöldség, csipetke és tejföl nélkül.
Diétázók is akadtak az írók között. Kosztolányi egy évig nyers koszton élt, ahogy az ezzel valóságos tömeghisztériát keltő Bicsérdy Béla javallotta a százéves kort megélni kívánóknak. Amikor aztán a költő kezébe került a „táplálkozási” tanácsadó csapnivalóan fogalmazott brosúrája, rögvest kiábrándult. Hiteles ember nem ejt ennyi nyelvi hibát – állapította meg.
Reviczky Zsolt
A nem önként éhezők a kiállítás félreeső folyosójára kerültek. A legelegánsabban Füst Milán fogalmazott közülük: „Hétéves koromban csodálkozva hallottam, hogy az emberek vacsorázni szoktak.”
