Ön vajon megörökölte a szülei szexuális életét?

Ahogy telnek a hétköznapok, ön milyen gyakran öleli vagy csókolja meg partnerét a gyerekei előtt? És ha visszagondol a szüleire, mire emlékszik, ők hogyan viselkedtek az ön jelenlétében? Tele voltak szeretettel és ragaszkodással, és ezt ki is tudták fejezni érintésekkel és szavakkal is? Vagy ellenkezőleg, mindig volt a levegőben valami hideg vagy szégyellős távolságtartás?

Dr. Erika Schwartz 30 éve dolgozik párokkal, és tapasztalatait a Daily Mail oldalán osztotta meg arról, hogy mennyiben befolyásolják a családi minták a párkapcsolatainkat, illetve a szexuális életünket. Az ugyanis, ahogy a szüleink kifejezték (vagy nem) az egymás iránti szeretetüket (vagy annak hiányát) nagyban befolyásolja, ahogy mi megéljük a szerelmet, az intimitást és a szexet.

via GIPHY

Az öröklött csomag része: a “szexuális DNS"

Bár a legtöbbünknek meglehetősen kínos a szüleink szexuális életéről gondolkodnia, Dr. Schwartz szerint rendkívül fontos megérteni, hogyan is működött, mivel automatikus példaként szolgált a számunkra. Nemcsak az, hogy mennyire tudták kimutatni a vonzalmukat, mennyire tudták kifejezni a szexualitásukat, hanem már az is, ahogyan a testüket megélték. Szerették a testüket, vagy prűdek voltak, esetleg kifejezetten öngyűlölőek? Ezek mind ott rejtőznek a tudatunk rejtett zugaiban.

Az úgynevezett "szexuális DNS-ünk" tehát generációról generációra öröklődik, és meghatározza, hogyan kötődünk, és hogyan érzékeljük az intimitást.

Külső minták ezek, amiket egészen kiskorunktól beépítettünk. A jó hír viszont az, hogy ezek megértése segíthet abban, hogy javítsunk a saját kapcsolatunkon.

via GIPHY

Amikor a szülő túl sok

Egy férfi páciense például arról mesélt Dr. Schwartznak, hogy négyen voltak fiúk testvérek, és amikor tinik lettek, az anyjuk gyakran sétált közöttük alsóneműben, megkérte őket, hogy kapcsolják be a melltartóját, és meglehetősen nyíltan és sokat beszélt a szexről. Amikor aztán a fiúk elkezdték sorra bemutatták a barátnőiket, az anyjuk egyszerre viselkedett a fiaival kacéran, illetve gügyögött velük úgy, mintha még kisgyerekek lennének. Ez a fura anya-fiú kapcsolat a legtöbb lányt el is ijesztette. Mindeközben az apjuk folyamatosan kritizálta a fiúkat és versengett velük.

Dr. Schwartz szerint

ennek az anyának fogalma sem volt, hogyan kapcsolódjon a fokozatosan felnőtté érő fiaihoz, és nem tudta a független felnőttkorba segíteni a gyerekeit.

Az is ismerős és káros minta, amikor az apa ismételten versengeni kezd a fiával, miközben a nevelésében tulajdonképpen nem vesz részt. Az ilyen fiúnak ugyanis alacsony lesz az önbizalma és más férfiakkal is folyton versengeni akar majd. Teljesen mindegy, mennyire lesz sikeres, sosem érzi majd magát elégnek.

A lényeg az egyensúly. Fontos, hogy kimutassuk a szeretetünket, ragaszkodásunkat, de a túl nyílt szexualitás káros. Fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek, hogy törekedjenek a jó teljesítményre, de célt tévesztünk, ha folyton versengünk velük.

via GIPHY

Amikor hiányzik a minta

Természetesen a túlsó véglet, az érzelmek hiánya a szülők között, vagy egyáltalán a minták hiánya, hasonlóan romboló. Dr. Schwartz felidézi egy férfi ismerőse történetét, akinek a szülei alacsony sorból valók voltak és a fiuk volt az egyetlen örömük. Az apa folyton dolgozott és távol volt a családjától, hogy a fiút jó iskolába járathassák, majd a gyereket 12 évesen bentlakásos iskolába küldték.

Felnőttként a férfi sikeressé vált, és egy érzelmileg hideg nőt vett feleségül. Bár négy gyerekük is született, ő alig látta őket, mert a munkája távoltartotta az otthonától. Amikor mégis a családjával volt, soha nem ölelte meg a gyerekeit. A házasságában hűtlen volt, és nem értette a kapcsolatot a szex és az intimitás között.

Gyakorlatilag nem voltak eszközei arra, hogy ki tudja mutatni a kötődését, a szeretetét.

via GIPHY

Soha nem késő

Ha például ezek a történetek ismerősek, ne essünk kétségbe, sosincs késő elkezdeni dolgozni magunkon. Dr. Schwartz hangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy a párkapcsolaton belül vádaskodás és kritizálás nélkül, higgadtan beszéljünk érzéseinkről a párunkkal. Tehát nem az ő viselkedéséről – pláne felmenőiről, hanem a saját érzéseinkről. A hidegháború sem vezet jóra, a duzzogó hallgatás, ami csak még tovább növeli a távolságot a pár tagjai között. Szükséges viszont, hogy a szándékaink és cselekedeteink őszinték és szeretetteljesek legyenek egymás iránt. Érdemes elmenni párterápiára is, és ha semmi sem segít, elgondolkodni azon, hogy ebben a kapcsolatban talán ennyi volt.

Egy jó terapeuta továbbá segíthet abban, hogy egyénként tudatosítsuk azokat a mintákat, amik szerint nem akarunk élni, és pláne nem akarjuk továbbadni a gyerekeinknek. Ezek a cselekvési minták ugyanis alakíthatók, igazíthatók, sőt, felül is tudjuk írni őket.