„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Rétvári Bence államtitkár szerint egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el.
Nem a semlegességre kell nevelnie az iskolának, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.
Rétvári Bence az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Klebelsberg Kunó, volt vallás- és közoktatásügyi miniszter 90 évvel ezelőtti szavait idézve arról beszélt, hogy egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el és pozitív, aktív, produktív, konstruktív emberekre van szüksége, akiket a család mellett csak az iskola tud kinevelni.
Az államtitkár hozzátette, hogy az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem világnézetileg nem lehet független, ahogyan ezt a rendszerváltás utáni magyar oktatás hirdette, hiszen Magyarország keresztény gyökerű államisággal rendelkezik.
Korábban L. Simon László volt kulturális államtitkár beszélt arról, hogy vannak ugyan értékei az új Nemzeti alaptantervnek, az azonban túlságosan is neutrális, értéksemleges.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.