Meghan Markle elárulta, mikorra várja a babát

A gyerek nemét viszont még a szülei sem tudják – állítólag.

  • hvg.hu hvg.hu
Meghan Markle elárulta, mikorra várja a babát

Sussex hercegnője hétfőn egy Birkenhead nevű településen teljesített épp királyi szolgálatot, és ekkor árulta el, hogy jelenleg hat hónapos terhes, a babát pedig április végére, május elejére várják. Harry herceg felesége azonban a születendő baba nemét nem árulta el, mint mondta, ők maguk sincsenek ennek az információnak a birtokában, nekik is meglepetés lesz. Mint ahogy az sem nyilvános egyelőre, hogy Markle hol fog szülni.

A Kensington-palota októberben jelentette be, hogy Harry herceg és Meghan Markle szülők lesznek.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.