"Napokig sírtam, miután megkaptam a diagnózist, de ezek nem a félelem könnyei voltak” – mondta az edző egy olasz szakportál,a Calciomercato.com szerint. Hozzá tette, alig várja, hogy kórházba menjen, és megkezdje a küzdelmet az agresszív betegség ellen, amit - s ezzel kapcsolatban nincs kétsége - meg is fog nyerni. Elmondta telefonon a játákosainak is, hogy azt fogja tenni, mint a focipályán tőlük kért: támadni, mert, ha csak védekezünk, akkor veszítünk - tette hozzá.
A játékosként a Roma, a Sampdoria, a Lazio és az Inter csapatánál is megforduló Mihajlovićot 2019 januárjában nevezték ki a Filippo Inzaghi vezetésével kiesőhelyre csúszó Bologna élére. A játékosként a modern labdarúgás egyik legjobb szabadrúgáslövőjeként ismert szakember irányításával a Bologna játéka tavasszal hatalmasat javult. A csapat végül a 15. helyen végzett, így bennmaradt az olasz élvonalban. A labdarúgóként 63-szoros szerb válogatott szakember korábban többek közt a Bologna, Catania, Fiorentina, Sampdoria, Milan és a Torino csapatának edzőjeként is dolgozott, 2012 és 2013 között pedig szövetségi kapitányként vezette hazája válogatottját.
Siniša Mihajlović, Nagy Ádámék edzője leukémiás
Siniša Mihajlović sajtótájékoztatón jelentette be, hogy leukémiás. A szerbek egykori legendás labdarúgója kórházba vonul, erre az időre el kell hagynia a Nagy Ádámot is foglalkoztató első osztályú Bolognát.
"Napokig sírtam, miután megkaptam a híreket, de nem a félelem könnyei voltak” – mondta az edző egy olasz football portál szerint. Hozzá tette, kórházba megy, és küzd a betegség ellen,amit meg is fog nyerni, azzal a kitartó támadó taktikával, amit a focipályán követelt a játékosaitól.
A játékosként a Roma, a Sampdoria, a Lazio és az Inter csapatánál is megforduló Mihajlovićot 2019 januárjában nevezték ki a Filippo Inzaghi vezetésével kiesőhelyre csúszó Bologna élére. A játékosként a modern labdarúgás egyik legjobb szabadrúgáslövőjeként ismert szakember irányításával a Bologna játéka tavasszal hatalmasat javult. A csapat végül a 15. helyen végzett, így bennmaradt az olasz élvonalban. A labdarúgóként 63-szoros szerb válogatott szakember korábban többek közt a Bologna, Catania, Fiorentina, Sampdoria, Milan és a Torino csapatának edzőjeként is dolgozott, 2012 és 2013 között pedig szövetségi kapitányként vezette hazája válogatottját.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.