Nagy Blanka végleg lenyomta a NER karaktergyilkos bulvárlapját, majd miután az Origót is legyőzte, milliós sérelemdíjért perel. Ezeket lapunk, a hvg.hu írta meg a napokban, most pedig az Átlátszó közöl interjút a diáktüntetővel, méghozzá személyes hangvételűt.

Az országos ismertséget egy tavaly év végi, káromkodásokkal tűzdelt beszéd hozta el a számára, ami megváltoztatta a mindennapjait. Előtte jó kapcsolata volt az osztályával, központi figura volt, sok baráttal. De a beszéd után elkezdték levegőnek nézni.

„Az egész közösség elfordult tőlem. Beléptem a terembe, nagyon hűvös lett a hangulat, nem szóltak hozzám, mintha skarlát betű lett volna rajtam. Én kezdeményeztem a beszélgetéseket, de ezek bájcsevegésekbe mentek át. Érezhető volt a feszültség. Hangsúlyozom, az addigi legjobb barátaimról is beszélek. Persze ilyenkor mindig kell valami indok. Itt az volt, hogy nagyképű lettem.” Néhány tanár is elkezdett vele máshogy viselkedni, egyikük kijelentette, nem akar egy tablón szerepelni a diáktüntetővel. (Végül mindketten rajta vannak egyébként a tablón.)

Számomra pokoli volt ez a mintegy 6 hónap. Reggel nem akartam iskolába menni. Ilyenkor mindig egy órával hamarabb keltem, hogy ezt kisírjam magamból. Az is felmerült, hogy inkább magántanuló leszek. Amint beértem a suliba, feltűnt körülöttem ez az idegtépő csend. Tulajdonképpen így telt az egész napom, a túlélésre játszottam, és a végét vártam.

Az iskolán kívül kevés inzultus érte, Kiskunfélegyházán több pozitív dolog történt vele, mint negatív. „Persze volt példa az utóbbira is, például a helyi Fidelitas, akik, amikor szembe jövök velük az utcán, rám sem köszönnek, majd kevéssel ezután kitesznek rólam egy írást, hogy milyen undorító alak vagyok, a város szégyene, tehát szóban vagy írásban belém is kötöttek. De ez óvodás színvonal.”

A legjobban az bántja, hogy nem mondhatta el a szalagavatós beszédét, amit jó előre neki osztottak. Slam poetry lett volna, politika és káromkodás nélkül. „De féltek, hogy majd bekiabálnak az emberek. Pedig szerintem az iskolának éppen el kellene tüntetnie ezeket, a most például világnézeti különbségeket, nem ráerősíteni a társadalmi félelmekre.”

Nem mondaná, hogy rossz szájízzel hagyta ott a gimnáziumot, de az érettségi bizonyítvány kiosztását követő koccintásra már nem maradt ott, a bankettre sem ment el. Fontosnak tartotta elmondani történetét, mert

lényeges, hogy ha más ember jut ilyen helyzetbe, hogy mondjuk politikai véleménye miatt őt megtalálják, akkor jobban fel tudja ezeket dolgozni, legyen felkészültebb, mint én. És azt is fontosnak tartanám, hogy az iskola a jövőben megakadályozza a kirekesztést.