Füst lepte el a British Airways egyik gépének az utasterét
Látni is alig lehetett a repülőgépen, amely műszaki hiba miatt aztán kényszerleszállást hajtott végre.
hvg.hu
Csaknem kétszáz embert kellett evakuálni, hármat pedig kórházba szállítani arról a repülőgépről, amely pár perccel a landolás előtt kényszerleszállást hajtott végre. A British Airways járata Londonból tartott Valenciába. A gép utasterét nem sokkal a tervezett landolás előtt füst borította be. Az ijesztő helyzetről néhány utas videót is készített.
Az utasok nehezményezték, hogy nem kaptak felvilágosítást a személyzettől, és amikor evakuálták őket, órákig a reptéren ragadtak.
A British Airways közleménye szerint a gépen 175 ember utazott, a két pilótával és a hatfős személyzettel együtt, három embert kórházba kellett szállítani, őket nem sokkal később elengedték.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?