Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A lányokra még tucatnyi műtét vár.
19 nappal a 33 órás, maratoni szétválasztó műtét után kinyitotta szemét Rukaya, az ikerpár rosszabbul lévő tagja. Rabeya már két hete magához tért, azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik, édesanyja már ölbe is vehette.
Mindkét kislányt speciális vírusos láz támadta meg,de Rukaya állapota kritikussá vált emiatt. Mostanra mindkét gyerek állapota stabil. A gyerekek állapotából előreláthatólag 2-3 hét múlva lehet hosszú távú következteséteket levonni. A kislányokra tucatnyi műtét vár még.
A fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét a bangladesi Dakkában.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.