szerző:
HVG

Van, amikor a beteg makacsságára van szükség, hogy a mellrákot korai stádiumban felfedezzék. Magenheim Rita azért állt nyilvánossá elé a saját betegségével, hogy többek között a szűréshez való hozzáálláson is változtasson.

„Örülök, mert tudom, hogy mellrákom van. Nem, nem őrültem meg, örülök, mert nagyon hamar elkaptuk a rohadékot. Így 98 százalék esélyem van, hogy meggyógyuljak, felneveljem a gyerekeimet” – ezzel az első, tabukat döntögető Facebook-poszttal szerzett népszerűséget és egyszeriben tízezernyi követőt Magenheim Rita. A 43 éves nőgyógyász-gyógyszerkutató ígéretes karrier előtt állt, különösen veszélyeztetett nőknek segített a terhességben és a szülésben, 2010-ben mégis elhagyta az országot. A HVG-nek adott interjúban azt mondta, azért

Mert tehetetlen voltam azzal szemben, amit a politika az orvosokkal, a nővérekkel és a betegekkel tett. Ész nélkül csökkentettek ágyszámot, jól működő részlegeket zártak be, nem tudtam úgy végezni a munkámat, ahogyan addig.

42 évesen lett mellrákos, és sorsszerűnek tartja, hogy előtte gyógyszerkutatónak állt, és épp a mellrák elleni készítményekkel foglalkozott. „Amikor el akartam menni szűrésre, a nőgyógyászom elhajtott, hogy túl fiatal vagyok, pedig Amerikában már 40 éves kortól ajánlják a szűrést. Európában viszont még az orvosok sem néznek szembe azzal a ténnyel, hogy minden nyolcadik nő mellrákos lesz. Szerencsémre makacs voltam, így egészen korai stádiumban derült ki, hogy két daganat is növekedett bennem” – mondta.

Szerinte  a magyar nők jelentős része azért nem megy el szűrésre és kockáztatja a betegség előrehaladását, mert nem tudja elviselni a nőiességét leromboló műtét gondolatát. Magenheim Rita úgy véli, előbb-utóbb mindenki találkozik a rákkal, ha másképp nem, a családi vagy a baráti körében. „Azért is léptem a nyilvánosság elé, hogy változtassak ezen, nem azért, hogy sajnáljanak”.

A Magenheim Ritával készült teljes interjút az e heti HVG-ben olvashatja.  

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sumákolva lopott rollert a két mestertolvaj, de végig vette őket a kamera

Sumákolva lopott rollert a két mestertolvaj, de végig vette őket a kamera

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

Gyurcsány megfejtette Orbán Viktor római látogatásának titkát

Gyurcsány megfejtette Orbán Viktor római látogatásának titkát

Felrajzolták Puzsér fejét és az autómentes zóna határát Budapest járdáira

Felrajzolták Puzsér fejét és az autómentes zóna határát Budapest járdáira

Illegális gyorsulási versenyzőket kapcsoltak le a rendőrök

Illegális gyorsulási versenyzőket kapcsoltak le a rendőrök

62 millió éves furcsa madár maradványaira bukkant egy amatőr őslénykutató

62 millió éves furcsa madár maradványaira bukkant egy amatőr őslénykutató