Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Rossz időszakon ment keresztül, a múltba menekült: könyv lett belőle. Az írásra nem tud terápiaként tekinteni, de valamit mégis megnyitottak benne a papírra vetett történetek. Sokan figyelmeztették, hogy ne írjon közéleti témákról, de úgy érezte, nem lehet már a régi ideák szerint élni, amelyben csak a művészet létezik a számára. Interjú Karafiáth Orsolya íróval, költővel, publicistával.

hvg.hu: Az Amikor a mama lelegelte a papa haját című kötet egy Facebookon indult projekt eredménye, amelybe azért vágott bele, mert rossz napjai voltak. Mi történt?

Karafiáth Orsolya: A Szirén megjelenése után vákuumban éreztem magam. Nem tudtam sem verset, sem prózát írni, ötletem sem volt, csak futó munkáim. Azt éreztem, hogy nem azt csinálom, amit szeretnék. Mivel a Szirén egy függéssel foglalkozó trilógia második része volt, elkezdtem írni a harmadik kötetet, amelynek központi problémája az én életemet is uralja, egyfajta lelki addikció. De még annyira benne voltam a közepében, hogy nem tudtam művészként foglalkozni az anyaggal, egyre csak lejjebb húzott, másokat okoltam azért, amiért nem voltam a helyemen. Védekezésként a múltba merültem, jártam a régi boltokat, olvasgattam a gyerekkoromban írt leveket, és rájöttem, hogy sok mindent nem dolgoztam még fel, mert részint lusta, részint gyáva voltam az önismerethez. Úgy döntöttem, ha már ennyit foglalkozom ezzel, rendesen fogom csinálni. Akkor találtam ki a 365 projektet. Minden nap írtam a Facebookra egy-egy történetet, amely a múltam egy-egy elemén alapult. Persze ezek a valós események csak ugródeszkák voltak, kiindulási pontok.

hvg.hu: Bár az ajánlóban azt írja, a valósággal való minden egyezés a véletlen műve, nyilvánvaló, hogy sok részlet itt is a saját életéből származik: megjelenik a családja, a régi osztálytársai, hol idillikus és boldog, hol tragikus helyzetekben.

©

K. O.: Alapvetően minden történet magja valóságos. Még soha nem csináltam ilyet. Félek is a műfaja miatt. Konkrétan hetekig nem aludtam, amikor meglett a végső verzió. Odaadtam két-három embernek, hogy olvassák el, de leszögeztem, hogy ez nem az én naplóm, emelkedjenek el tőle. Ez nem egy novelláskötet, nem egy regény és nem egy összefüggő történet, egy hangulati ívet, egy kerek világot szerettem volna létrehozni. Azért is adtam alcímnek, hogy Történetek felnövéshez, mert így már legalább egyértelmű, hol is érdemes elhelyezni ezt a kötetet. De fontos tudni, hogy nálam még egy névelő is a személyesből indul el. Furcsa a viszonyom a személyességgel: ugyanúgy csak alapanyagnak tekintem, mint mondjuk a testemet, az arcomat. Sosem az a fontos számomra, hogy maga a sztori hogy s mint történt a valóságban. Most is csak azokat az eseményeket írtam meg, amelyek túlmutattak magukon. Mindegyiknek komoly magja van, és olyan momentumokat emeltem ki a főhősöm történetéből, amelyek az egész életére kihatnak. Mert ezek a történetek nőnek meg bennünk, így leszünk felnőttek. Boldogok vagy boldogtalanok, szorongók, múltba vágyók.

hvg.hu: Hogyan kezdte el összegereblyézni a gyerekkori emlékeit?

K. O.: Minden apró kis levelet, emléket, képeslapot lefűzve őrzök, elmerültem bennük. Nagyon rossz memóriám van, azt is elfelejtem, mit csináltam két hete, de ahogy elkezdett konstruálni az agyam, úgy tudtam visszamenni a régi helyzetekbe, állapotokba. Néha egy kicsit szebb véget írtam a sztoriknak, mint ahogy valóban megtörténtek, de pár helyen a neveket is megváltoztattam.

©

hvg.hu: Mikor tudta, hogy ebből egyszer könyv lesz?

K. O.: Nagyjából a felénél. Elkezdtem kipakolni a bejegyzéseket, és hihetetlen olvasótábora lett, ömlöttek a levelek. Jókor jött a projekt: azt vettem észre, hogy mindenki megpróbált kicsit visszaemlékezni a saját életére, és jöttek a kommentek, hogy nekem is ilyen macim, ilyen játékom volt. Akkoriban szinte egyforma tárgyi világ vett minket körül, és persze mindenki járt bölcsődébe, óvodába, mindenki gyűjtötte a takarékbélyegeket, mindenkinek voltak bonyolult rokonai. Így alakult ki bennem a családi album koncepció, amelyre végül felhúztam a kötetet. Valamit megnyitottak bennem ezek a történetek, elkezdtem dolgozni a regényemen, a verseimen, mert már nem félek attól, hogy felidézzem az elmúlt éveket, és megkeressem magam bennük.

hvg.hu: Apropó, takarékbélyeg. Érdekes viszonya van a pénzzel. Ahogy a könyvben fogalmaz: személyes sértésnek veszi a számlafizetést.

©

K. O.: Borzalmasnak tartom, hogy fizetni kell. Áram, víz, gáz, nem bírom elviselni! (nevet) Gyomorgörcsöm van, ha jön a csekk, pedig olyan nagy meglepetések nincsenek egy villanyszámlán! A könyvbe nem került be, de van egy vicces történetem a pénzzel kapcsolatban. Megtaláltam egy régi takarékbélyeggyűjtő lapot. Rá van írva, hogy Karafiáth Orsolya 7.b, és tele van ragasztgatva, mellettük a szokásos szövegekkel: fillérből lesz a forint, takarékosság, vidám nyár! Nézegetem jobban: úristen. Felhívtam a húgomat, és mondtam, úgy tűnik, hogy én téged megloptalak. Gyakorlatilag lefestettem a keresztnevét és ráírtam az enyémet. De annyi becsület volt bennem, hogy nem váltottam be. Mondja a húgom, hogy nem vagyok egy kriminalisztikai lángelme: „megtartottad a bizonyítékot, mind a ketten szarul jártunk, és tetézed a bajt, mert még röhögsz is”. Kérdeztem, meg tud-e nekem bocsátani, és mondta, hogy persze, ha kifizetem a mai értékét. Megnéztük az összeget inflációkalkulátorral, és most nagyjából ötezer forint ütné a markát. Mondtam, hogy én azt kifizetem neki. Mondta, hogy jó, de euróban!

hvg.hu: Az írás egyfajta terápiaként működött?

K. O.: Nem tudok terápiaként gondolni az írásra, azokról a dolgokról tudok csak írni, amelyek valamelyest már letisztultak bennem. Közben meg mindig azt mondom, soha nem szabad arra figyelni, amit a szerző mond, mert a szerző tök hülye. Csináltuk a sajtóanyagot, és mindenkivel összevesztem, mert én akartam megírni. De például a Szirénnek is született egy második sajtóanyaga, és sokkal jobb lett, mint amit én írtam, mert egy kívülálló mindig jobban látja. Mániákus vagyok, semmit nem engedek ki a kezemből. Szóval mégis lehet, hogy a könyvem terápiaként működik – csak a szerző össze-vissza beszél és saját magát védi.

©

hvg.hu: A Szirén is bevallottan önéletrajzi ihletésű „alkoholista családregény”: a probléma itt is megjelenik, épp úgy, ahogy a rettegett, folyamatosan rossz légkört teremtő nagymama. Mit hiányolt a legjobban annak idején?

K. O.: Érdekes helyzet ez, mert én intellektuálisan mindent megkaptam a szüleimtől, és sokat köszönhetek nekik: a zenét, a színházat, a sok olvasást. Mindig azt csinálhattam, amit akartam, de ebben benne volt az is, hogy végül is nekik tökmindegy volt. Mindig irigyeltem más gyerekektől, hogy figyelnek rájuk, ki vannak emelve, és csak később, felnőttként tűnt fel, hogy én ezt a fajta figyelmet a szüleimtől nem, csak a nagyszüleimtől kaptam meg. Pedig volt pénzem, mehettünk táborokba, de hazamentem és állt a bál, apám aludt, anyám haverjai a konyhában röhögtek, mi meg beszorultunk a kisszobába.

©

Kurvára mindegy volt, hogy nekünk fel kell kelni másnap, mert nem vették figyelembe. Mindig leszóltak minket, például az apám állandóan azt hajtotta: írogass csak, majd, ha olyat írsz, mint Babits… Halála után mégis megtaláltuk nála lefűzve az összes cikkemet és szövegemet. Valahogy sosem tanulták meg, hogy lehet kimutatni egy gyereknek, hogy büszkék rá. Amikor anyám már ittasan rám borult, hogy „te vagy a legjobb”, az azért nem volt valami komoly.

hvg.hu: Az egyik történetben azt írja, „Anya őrült jelenetet rendezett az anyák napi ünnepség után. Anya sokszor rendezett őrült jeleneteket.” Soha nem csinált belőle titkot, hogy önnek is voltak ilyen pillanatai korábban, amikor még rendszeresen ivott. Nem volt visszatartó erő, amit az édesanyjától látott?

K. O.: Nem. Én úgy láttam, hogy külön kategória vagyok, mindig egy magas polcra helyeztem magam. Hogy az én balhéimnak helye, joga van. Hogy én művésznő vagyok, és az én őrjöngésem csúcs, meg önmegvalósítok, az anyámé meg ciki. Nagyon sok mindent megengedtem magamnak régebben, amitől ma már elhűlve fordulok el. Nem mindig vettem figyelembe másokat. Ma már sokkal árnyaltabban látok mindent, de van bennem egy állandó kettősség: hol a magas polc, hol a szorongás. Holnap lesz egy esemény, amire tegnap még úgy gondoltam, hogy ne, ne, miért pont én vagyok a színpadon? Ma már azt gondolom, hogy ki a fene ülne ott, ha nem én? Ez néha egy napon belül is változik. Ijesztő és nem szeretem, hogy ilyen vagyok, de ez van.

hvg.hu: Néhány nyilatkozatában említi a nemzeti alkoholstratégia szükségességét. Eljuthatunk egyszer odáig, hogy ez létrejöjjön, elmozdulhatunk arról az útról, ahol folyton megbélyegzi a társadalom a szenvedélybetegeket?

K. O.: Ha a mostani rendszerből indulunk ki, akkor ez nem fog megváltozni. Amíg az első embereink a pacalevésről meg a piálásról beszélnek lépten-nyomon, addig nincs rá esély. Előbb építenek minden utca végébe stadiont, minthogy erre megoldást találjanak. A függők alig kapnak segítséget, és iszonyúan felháborít, de azt kell mondanom, hogy ha valamilyen munkahelyen dolgoznék, nem mondanám el, hogy gondom volt ezzel. Azt is tanácsolom mindenkinek, hogy titkolják, amíg lehet. Szörnyű, hogy ezt a tippet kell adnom, mert művészként, egy felvilágosult közegben megengedhetem magamnak, de gondoljunk csak bele, máshol bármilyen apró kis gyengeség miatt eltipornak. Az a központi üzenet, hogy annyi vagy, amennyit keresel, amennyit mutatsz, és minden által zsarolható vagy. Mióta beszéltem erről nyilvánosan, minden cikkem alatt legalább hárman kommentelik, hogy ez az alkoholista itt csak ne beszéljen, meg hogy mi van, Orsika nem kapta meg a napi piaadagját?

©

hvg.hu: Idén tíz éve józan. Sóvárog még?

K. O.: Volt egy mélypontom idén tavasszal, a Szenvedélyek Éjszakája alkalmából kértek fel egy nyitóbeszédre. Életem legrosszabb beszéde volt, három percig tartott. Ott volt a terapeutám is, és kértem, ne haragudjon ezért a siralmas produkcióért, de nem tudtam meggyőzően érvelni a józanság mellett, mert legszívesebben lehajtottam volna egy felest. Sok volt, azt kérdeztem magamtól, hogy miért kell nekem egész életemben ezt a nagy terhet cipelnem? De ezt az üzenetet mégsem mondhattam egy olyan rendezvényen, ahová azért hívtak el, mert elvileg én vagyok a példakép.

hvg.hu: Mi lett a vége?

K. O.: Ebből a súlyos állapotból kijöttem magamtól. Azt mondtam, úristen, most lesz tíz éve, hogy józan vagyok. Sikerült nem innom és túljutottam rajta, de nehéz volt.

hvg.hu: Utoljára hat évvel ezelőtt adott nekünk interjút, amelyben azt mondta: soha nem ír, soha nem nyilatkozik politikáról, és úgy tűnt, nem is akar később sem.

K. O.: Ezt mondtam?

hvg.hu: Igen. És hogy pornót sem vállalna soha.

K. O.: Azóta már mindkettő megvolt! (nevet) Nem! Nagyon határozottan gondoltam, hogy nem fogok politikával foglalkozni, de annyira megváltozott a közélet, hogy nem lehetett már a régi ideák mentén élni, hogy csak a művészet létezik, és szépen ülünk fent az elefántcsonttoronyban. Végül a 24.hu kért fel, hogy írjak a közéletről. Rögtön igent mondtam, átszakadt bennem valami. Nagyon sokan figyelmeztettek, hogy ez hiba volt, hogy ezzel megosztottam az olvasóimat. Mondtam, hogy jól van akkor, mit csináljak? Már azzal is megosztottam az olvasóimat, hogy megöregedtem. (nevet) Hogy már nem csak egy aranyos költőlány vagyok. Vagy azzal, hogy összművészeti projekteket kezdtem el csinálni, vagy, hogy máshogy élek, mint a többség. Számomra például az a visszataszító, aki mindig idomul és simul, aki mindenkinek meg akar felelni.

hvg.hu: Visszaütött?

K. O.: Persze. Korábban rengeteg meghívásom volt felolvasóestekre, tárlatvezetésekre, moderálásokra - önkormányzati és állami intézményekbe. Volt, aki konkrétan meg is mondta, hogy ezért nem hívnak, de ha esetleg abbahagynám... De ez sem érdekel. Mondják, hogy könnyen beszélek, mert van mit csinálnom, és hiába próbálják meg kihúzni a szőnyeget a lábam alól, van egy tér, ahol mozoghatok. Nem tudnék egy olyan közegben boldog lenni, ahol az az elv, hogy kussolj, mert csak akkor kapsz lehetőséget. Nekem akkor ott nem kell a lehetőség.

 

Karafiáth Orsolya a hvg360.hu Az én hetem sorozata szerzőinek egyike. Öt írót kértünk fel, hogy foglalják össze érzéseiket, benyomásaikat egy-egy hét eseményeiről. Műfaji megkötés nincs, csak egyetlen kérés: adunk öt, az aktualitásokhoz kapcsolódó kulcsszót, ezeknek szerepelniük kell a cikkben. A mostani hétvégén ismét Karafiáth Orsolya sorozata következik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Karafiáth Orsolya hvg360

Az én hetem: Karafiáth Orsolya és a Mágus kacaja

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Karafiáth Orsolyának a következő szavakból kellett ihletet merítenie: árfolyam, dróntámadás, kamujelölt, klímapara, Rammstein.

A Google, a Xiaomi és az Oppo is a Samsungtól vehet hajlítható kijelzőt

A Google, a Xiaomi és az Oppo is a Samsungtól vehet hajlítható kijelzőt

Videón a titok: így működik az Oppo feltekerhető kijelzős telefonja

Videón a titok: így működik az Oppo feltekerhető kijelzős telefonja

Más csatlakozót képzelt el az iPhone-okra az Apple

Más csatlakozót képzelt el az iPhone-okra az Apple