Az én hetem: Karafiáth Orsolya és a Mágus kacaja

Karafiáth Orsolya

7 perc

2019.09.22. 17:00

2019.09.23. 06:19

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Karafiáth Orsolyának a következő szavakból kellett ihletet merítenie: árfolyam, dróntámadás, kamujelölt, klímapara, Rammstein.

Heti ötös: miért épp ezeket a kulcsszavakat kapta a szerző

Bécsbe megyünk! Odáig vagyunk meg vissza, szinte táncra perdülünk a húgommal, micsoda kirándulás lesz. Nem úgy megyünk, mint a csóringerek, hogy a fritőzért meg a videomagnóért, hanem kimondottan turistáskodni, várost nézni, igazi bécsi szeletet enni! Legalább egyszer. Ezt már a mama mondja, hogy maximum egyszer, hiszen ott sincs bécsiszeletből a kerítés, viszünk hát  egy csomó szendvicset, meg termoszt, és nem állunk ám meg mindegyik fényárban úszó kávézónál, hogy a kisasszony úri dámának játszhassa magát, mert itt mindenért kemény valutával kell fizetni! A csoport többi tagja inkább wc-re se megy el, tartogatja, mert a kemény valuta az kemény valuta, nem szarért-hugyért melóztunk, röhög a kamionos szomszéd. A mamáékat mindenhol a szívszélhűdés kerülgeti, hogy ez rablás, ez őrület, mennyibe kerül ez is, meg az is. A fülemben anya szavai. Hogy sose számolgassunk át, mert az nem vezet sehová, kaptunk elég pénzt, az évi valutakeretüket erre a három bécsi napra, legyen elég. Nem akarok átszámolgatni, de nem tehetek mást, a csoport tagjai fennhangon osztanak és szoroznak és jajveszékelnek. A kirándulás olyan lesz, mint egy alsós matematika szakkör. Sosem szerettem a matekot. Később, mikor már magam utazok, direkt lenyomom a fejemben a hangot. Aztán azon kapom magam pár napja Pozsonyban, hogy a Billa pénztárától távozva gutaütésközeli állapotban hívom a bankom. Hogy szerintem többet húztak le a számlámról. A hang a vonal végén türelmesen magyaráz az árfolyam változásáról.

Kemény. Visszakerülök az egykori Bécsbe, pörögnek az agyamban a számok. Ebbe szalad benne a hamis dúdolgatás, mellőlem, mióta állhatok itt, a számla felett szédülve, nem tudom, de mintha a taktusok és a szétszaladó, de mindig egyetlen dallam körül keringő, az eredetit csúfoló hangfolyam beleakad a fejembe. Meg fog tapadni, rettegek, megint, ez a borzalmas dal, honnan is ismerem?! Néha elég egyetlen taktus a beakadáshoz, hogy azt érezzük, mintha a Rammstein dübörögne végtelenre állítva hajnalig. A boldogság az ismétlődés utáni vágy, mondta Kundera. Ha az Aréna mellett töltötte volna az éjszakát, ezt átgondolná még egyszer. „Csodálatos Nagymesternőm” – vált át a dallam az ismerős hangba, és már tudom is, mind a hangot, mind a dallamot, itt a Mágus! Te jó ég, mióta nem láttam!