hvg.hu: A házikedvenchez készült videoklip-trailerről azt mondtad: szeretnéd, ha erre gyúrnának az olvasók. Kipróbáltam: kiválóan lehet rá taposó- és futógépezni. Tényleg te leszel az első magyar fitnesz-költő?

Karafiáth Orsolya: Egyszer egy interjú közben született meg bennem a fitnessz-költő gondolata, amikor szokás szerint összevissza beszéltem. Azt kérdezték tőlem, hogy milyen terveim vannak a jövőre nézve, és mivel éppen semmi sem volt, de benne voltam egy aktuális fogyókúrában, azt mondtam, én leszek az első magyar fitnessz-költő. Sportolni, mondjuk azóta sem sportolok.

Fülöp Máté

hvg.hu: A klip viszont azt is üzenheti, hogy az olvasók punnyadtak, és ideje az olvasás mellett végre sportolniuk. Gondoltál erre?

K. O.: Az egyik barátommal egyszer azon viccelődtünk, hogy ma már mindent kitalálnak az irodalom népszerűsítésére, de felolvasóest közben fekve nyomás még nem volt. Én is rengeteg összművészeti programot szerveztem már, de a sport ezek közül valamiért mindig kimaradt. Éppen ezért szeptemberben, az Olvasás éjszakáján készítettem egy performanszot Body Endre címmel, ahol fitnesz-cuccokba öltözve levezettem Ady, az irodalom és a sport kapcsolatát: például A föl-földobott kő a kislabdahajítással, a Kocsi-út az éjszakában a hosszúfutással hozható összefüggésbe. Ebből is látszik, hogy a magyar írókban-költőken él a vágy, hogy sportoljanak, de helyette inkább csak a korsót emelgetik. Szóval ha a sporthoz nyúlok, akkor az nálam általában vicc, karikírozás formájában jelenik meg. Ettől függetlenül íróként-költőként a test nagyon érdekel.

hvg.hu: A házikedvencben erős társadalomkritikai elemek jelennek meg.

K. O.: Legerősebben az önkeresés-bizniszszel foglalkozom, a misztikumban való feloldódás igényével, amit főleg a női magazinok sugallnak az olvasóknak. Ezt nagyon nem bírom. Nyilván önmagunk megtalálása és az önismeret nem attól függ, hogy éppen divat Kambodzsába menni meditálni. A főhősöm, Orsi is elutazik egy évre Indiába, hogy „megtalálja önmagát”, és ott vigyorog a lámák társaságában a többi unatkozó háziasszony és szingli közt. Miután ezek a nők hazajönnek, az égvilágon semmi sem változik: ugyanazok maradnak, akik azelőtt is voltak, azzal a különbséggel, hogy volt egy klasz évük, amiről mindenkinek sztorizhatnak. Csomóan csinálják ezt a multikban dolgozók közül.

hvg.hu: A főhősöd képtelen megoldani a saját problémáit, ugyanúgy, ahogy a regény többi szereplője is. Miért?

K. O.: Másokra mutogatnak, például: „azért iszom, mert tönkreteszed az életemet”. Én is hajlamos vagyok arra, hogy másokat tegyek felelőssé azért, mert rossz kedvem van. Azt is szoktam mondani, hogy lehúznak a környezetemben lévő emberek, de már a kimondás pillanatában tudom, hogy ez mennyire nevetséges és értelmetlen. Ezen sokat gondolkoztam, ezért szerettem volna valamilyen formában megírni.

hvg.hu: A regény szereplői egy-egy tipikus problémát jelenítenek meg: például Orsi 30 évesen költözik el a szüleitől, és próbál önálló életet élni, de van alkoholista, depressziós és smucig figura is. Ráadásul ők mind egy házban élnek.

K. O.: Nyilván ezt így akartam, de a véletlen is a kezemre játszott, mert laktam ilyen házban, ahol hasonló karakterek éltek. Emberek így nem beszélnek, ahogy a szereplőim: a történet meseszerű, de a benne szereplő élethelyzetek nagyon tipikusak. Nyilván nem minden író alkoholista, depressziós és gyógyszerfüggő, de valamiért ez a sztereotip kép él bennünk róluk, ezért gondoltam, hogy legyen már nekem is a regényben egy megcsömörlött íróm.

hvg.hu: Számomra beszédes a motívum a könyvben, hogy a bizonytalan, önmagát kereső szingli ajtaján egyszer csak betoppan a tökéletes nő, Ektorp, a szőke, magabiztos, tökéletes testű szupernő. Kiderül, hogy ő is démon.

K. O.: Valóban, szeretnénk olyanok lenni, mint Ektorp, aki ura minden helyzetnek. Nap mint nap azzal szembesülni, hogy nem vagyunk ilyenek, nem túl felemelő élmény. Orsi lényegében Ektorp miatt kezd el koordinálatlanul enni, hogy ezt a szorongást valahogy feloldja. Látja, hogy képtelen ilyen lenni, ezért a paráit inkább kibéleli zsírral. Ebben a könyvben mindenki démon, ami megint abból a gyanakodásomból fakad, hogy mindenben rosszat sejtek – bár ezzel sem vagyok egyedül.

Fülöp Máté

hvg.hu: Említetted, hogy nem vagy fogékony az önmegvalósító trendi ezotériára, de maga az ezotéria, a spiritualitás érdekel?

K. O.: Nem. Alapvetően racionális ember vagyok, de ettől függetlenül az a típus, aki ezeket mind kipróbálja. Például voltam kineziológusnál és jósnőnél. Az egyik ismerősömnek azt jósolták, hogy kastélyban fog meghalni, és tényleg ott halt meg. Ettől teljesen kikészültem. Én valami kókler jósnál voltam, mert elvileg már nagyon gazdag kétgyermekes családanyának kellene lennem. Már többször láttam szellemet is, de nem tudom, hogy az agyam szüleménye volt, vagy tényleg ott volt. Gyerekként nagyon rá voltam kattanva a tenyérjóslásra: volt egy erről szóló könyvem, amit megtanultam, és mindenkinek mániákusan jósoltam. Becsöngettem lakásokba, és pénzért megjósoltam az emberek jövőjét.

hvg.hu: Amikor kiállsz a színpadra, nagyon nyílt és őszinte vagy, ugyanúgy, ahogy a publicisztikáidban. Például bátran beszélsz a hibáidról. Ez nem veszélyes?

K. O.: Furcsa, mert ezt sosem éreztem bátorságnak: sosem gondoltam azt, hogy megsebződöm attól, amiért őszintén elmondom a véleményemet, vagy elmesélek olyan helyzeteket az életemből, amikben nevetséges vagy gyenge voltam. Kár lenne titkolni, hogy kínos dolgok mindannyiunkkal megesnek. Úgy érzem, hogy jó arányban vannak a sikerek és a sikertelenségek az életemben. Lehet, hogyha ez nagyon elcsúszik a sikertelenség irányába, akkor már nem leszek ennyire nyílt. Alapvetően humorosan nézek magamra, például szívből tudok nevetni azon, ha elesem az utcán, vagy felkenődök egy üvegablakra. Ezeket nem tartom tragédiának. Közben a tudatom teljesen kizárja az igazán kellemetlen dolgokat. A kudarcnak viszont meg kell adni a lehetőséget. Tudom, hogy hülyén hangzik, de a kudarcaimból is rengeteget tanultam. Most már vezetek olyan naplót is, amibe a hibáimat írom le, hogy emlékeztessem magamat arra, hogy ne essek megint pofára. Szóval szeretek kísérletezni, és új dolgokat kipróbálni.

hvg.hu: Tudsz konkrét példát mondani arra, amikor nem vállaltál el valamit?

K. O.: Nagyon sok hülyeséget elvállaltam már életem során, a reklámoktól kezdve a szállodának írt himnuszig. Ez nálam mindig attól is függ, hogy milyen hangulatban vagyok, mennyi időm van, és nem utolsósorban attól, hogy mi az anyagi vonzata a dolognak. Mostanában például nem megyek el semmilyen showműsorba. Ezen kívül kategorikusan nem megyek bele politikai dolgokba. Soha nem írok, nem nyilatkozom politikáról, nem mennék el pártrendezvényre sem. Nyilván pornót sem vállalnék be. Most például a Nők Lapja Évszakokban megjelent rólam egy olyan kép, ahol csak egy hegedű takar. Ha azt látom, hogy valaminek van értelme, akkor a testemet sem szégyellem, ahogy a hülye gondolataimat sem.

Fülöp Máté

hvg.hu: Fotózások, performaszok, kreatív ötletek, izgalmas körítés... ezek sokkal izgalmasabbá teszik a műveidet. Nem félsz mégis attól, hogy a sok rápakolt réteg alatt elveszik a lényeg, maga a szöveg?

K. O.: Tapasztaltam már bizonyos reakciókból, hogy mindez visszafelé sülhet el. Van, akit megijeszt a személyiségem, mert túl soknak tartja. Ettől függetlenül, és nem a reklám szempontokat figyelemben tartva, amint megvan a szöveg, azonnal jön az ötlet, hogy mi kellene mellé, amivel tök jól lehet játszani. Már most tudom, hogy a jövőre megjelenő verseskötetemnek mi lesz a körítése, már csak azt kell kitalálnom, hogy kikkel fogom megvalósítani.

hvg.hu: Mindig időszakaid vannak: egy darabig rá vagy kattanva egy bizonyos témára, motívumra. A házikedvenc egyik központi motívuma a macska. A macska-őrület honnan jött?

K. O.: A macska sokáig, mindenhol megbújva ott volt. Már a Café X című verseskötetemben voltak macskás versek. Valószínűleg akkor, 2004-ben kezdődött. Aztán jött a macskanő, amikor macskanőnek öltöztem, a Fekete macska lemez, a nagy versciklus a fekete macskáról és a Maffia klub című regényemben Cirmoska, akit kivégzek. A macskamánia akkor került elő, amikor a macska konkrétan bekerült az életembe. Olyan a viszonyom a macskámmal, mint egy emberrel: állandóan foglalkozom vele. Év elején, amikor kint voltam két hónapig Berlinben, a barátom a végefelé megszívatott azzal, hogy fölhívott hajnali 3-kor és közölte, hogy a macska azt mondta, hogy Orsi. Én meg elkezdtem sírni, annyira meghatódtam. Persze másnap megmondta, hogy ez nem igaz, de én totál bevettem, hogy ennyire hiányzom a macskának. A nyáron Tina Turnerre voltam rákattanva, most éppen Elvis Presley-re vagyok. Egyszerűen megőrülök attól, ahogy énekel, képes vagyok végtelenítve visszanézni a videóit. Most például ezzel telnek a napjaim, és csak az egyhuszadát posztolom ki a Facebookra.

Fülöp Máté

hvg.hu: Ezek a kattanások honnan jönnek? Miért pont Elvis?

K. O.: Ilyenkor annyira belebolondulok valakinek az életébe, hogy elkezdem keresni a közte és a köztem lévő hasonlóságokat, és előbb-utóbb eljön az a pillanat, hogy elkészül a fotó is, és a szöveg is. Korábban például Edie Sedgwickre, vagy Karády Katalinra voltam rákattanva: ők a Kicsi Lili című regényemben is megjelennek. Mindig találok magamnak valakit, aki kb. fél évig kitölti az életemet. A Tina Turner-korszakom elviselhetetlen volt mások számára: mindent tudni akartam róla, állandóan róla beszéltem, beöltöztem Tinának, Tinaként fotózkodtam. Az Elvis-mánia ott kezdődött, amikor írtam róla egy színdarabot, ami a békécsabai drámaíró versenyen közönségdíjas lett. (Mondjuk nem is csodálom.)

hvg.hu: És akkor fogod majd Elvist elengedni, ha elkészül az Elvis-versciklus?

K. O.: Nemcsak vers lesz róla, hanem próza, cikk- és fotósorozat is. Elvisnek nemcsak a sikerei érdekesek, hanem a katona Elvis, a feleségével való viszonya, a halála. Mindig megtalálom ezeket a figurákat. Ez is ugyanolyan függőség, mint bármi más: belerészegedek valamibe, és ez elfed mindent. Elvis például minden lelkiállapotomban meg tud nyugtatni: tudom, hogy bánatomban Elvis segít.

hvg.hu: Ez legyen a legsúlyosabb függőség az életedben.

K. O.: Nagyon furcsa, mert sosem tudom elképzelni, hogy kiábrándulok a témáimból. Tudom, hogy el kell majd engednem a macskákat, a függőséget, de szerencsére még lesz egy verseskötetem, ami tele lesz függőséggel, betegséggel, aztán utána tényleg búcsút kell vennem ettől, de még nem tudom, hogy mi lesz utána, lehet, hogy addigra megbolondulok.

hvg.hu: Akik nem ismernek, gondolhatják azt, hogy már megboldondultál. Rosszul esik, amikor ezzel szembesülsz?

K. O.: Már lepereg rólam, mert megszoktam. Ettől függetlenül mindent elolvasok, ami megjelenik rólam, hogy tudjam, mi a helyzet. Ha nagyon bántanak, akkor rendőrségi feljelentést teszek, most már van egy-pár. Amúgy meg azok, akik bolondnak néznek, kerüljenek el. Azok, akik ismernek, akikkel együtt dolgoztam, vagy dolgozom, vagy akikkel hallgatunk együtt Elvist, azok tudják, hogy minden rendben van.