hvg.hu: Honvágyból jött az ötlet, hogy belefogj az Egysorosokba?

Tari Zsófia: Nagyon is. Eltelt annyi idő itt kint – majdnem kilenc év, az életem egyharmada –, amikor rádöbbentem arra, hogy nem használom az anyanyelvem. Pedig amikor magyarul kommunikálunk, van köztünk egy csatorna a szavak mögött – talán a humor a legjobb példa erre –, amikor angolul kell beszélni, ez nem működik. És ebből kialakult egy feszültség, így indítottam el az Egysorosokat. És az is benne volt, hogy nagyon nagy Örkény-rajongó vagyok, ő mindig azt mondta, hogy nincs ideje írni a munka mellett – így kezdte el írni az Egyperceseket. Én meg az Egysorosokat.

hvg.hu: A cím mennyire határolja be a műfajt?

T. Zs.: Annyira, amennyire én akarom. Persze mindig jönnek kommentek, hogy ez nem is egysoros, hanem három, de azért próbálom nagyon tömörre szabni. Nagyon jól esik, hogy ekkora boom lett.

Az egész onnan indult, hogy helyrerakjam a honvágyat, és hogy valamit visszaadjak a magyar kultúrának, nagyon jó, hogy erre ilyen jól reagáltak.

El lehet menni: „Dizájner vagyok Londonban, el se hiszem"

Tari Zsófi egyik karrierálma már teljesült. Londonban dolgozik dizájnerként egy menő reklámügynökségnél úgy, hogy a diplomabuliról repült a brit fővárosba. Emellett saját startupját is igazgatja, egyedi tartalommal szabott ékszereket és figurákat készít Sofita márkanév alatt. Zsófi volt egyetemi évfolyamtársai többsége ki szeretne menni külföldre, a másik része meg már kint van.

hvg.hu: Azok, akik az Egysorosokat olvassák, mennyire ismernek?

T. Zs.: Senki nem tudja a nevem, a monogramot is félreértik, mert angolosan írom, de nem baj, nem is ez a lényeg. Szerintem azt sem tudják, hogy itt Londonban élek. Sokan pedig azt hiszik, hogy egy csapat vagyunk, vagy arról írnak, hogy eszükbe jutott valami, nem értik, hogy ez nem egy beírogatós, egymás egysorosait megosztó oldal.

hvg.hu: Az mennyit ad hozzá, hogy térben és nyelvileg is más közegben élsz?

T. Zs.: Azt vettem észre, hogy a távolság miatt felerősödnek az értékek és a negatívumok is. Javasolnám mindenkinek, aki megteheti, hogy távolodjon el egy pár évre, és aztán térjen vissza.

Van egy csomó érték, amit otthon alapnak veszünk, olyan dolgok, amiken otthon rágódunk – itt az értékek lesznek erősebbek.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Az nem merült fel, hogy hazamenj?

T. Zs.: Mindig felmerül, ez mindig egy nagy vívódás. Azt gondoltam, mikor kijöttem nulla tapasztalattal, hogy egy év után leszek ott, ahol most kilenc év után vagyok, de most jó.

hvg.hu: Gyöngyösről jöttél, mennyire tudod azt mondani erre a helyre, hogy az otthonod?

T. Zs.: Nagyon megrázott az elején, aztán rájöttem, hogy ez is fejlődés, pont, ahogy a kígyó leveti a bőrét, és egy új nő. Ezen át kell esni, és lehet, hogy pont az fáj, amikor egy szinttel feljebb lépsz. De annak örülök, hogy akkor nem adtam fel. És most ambivalens érzés, hiszen amikor otthon leszállok a gépről, érzek egy szagot, amit itt nem, de már annyi élmény, mély kapcsolat köt ide is, hogy félig-meddig már az otthonom. Eltelt már annyi idő, hogy kettős állampolgárnak érzem magam.

hvg.hu: Mennyire fogadtak be?

T. Zs.: Soha nem volt ezzel kapcsolatban negatív érzésem, sem a Brexit miatt, sem a munkahelyemen. Egy kreatív ügynökségnél dolgozom, ott egy román kollégán kívül én vagyok egyedül Kelet-Európából, de soha semmi nem ért, még egy apró megjegyzés sem. Az angolok sokkal jobban belenőttek ebbe, hiszen ez az ország is kicsit egy mini-Amerika: van, akinek a nagypapája skót, az övé meg ír. Persze Anglián belül London más: mint egy nagy olvasztóközeg, ahol nagyon sokan vannak, akik nem itt születtek.

hvg.hu: A Brexit sem erősítette fel az idegenekkel szembeni érzelmeket? Több ilyen történetet hallhattunk a népszavazás óta.

T. Zs.: Nem, én olyan angolokkal vagyok körülvéve, akik ki vannak akadva, akik elmentek tüntetni, szomorkodtak most. De szerintem most még nem lehet megmondani, hogy ez mit fog okozni. Egy olyan döntés, amelynek évek múlva fogjuk látni a hatását, ezért nem szeretem ezzel kapcsolatban sem a negatív, sem a pozitív sajtót. Biztos lesznek olyan új hidak, amelyek áthidalják ezt a furcsa történelmi lépést.

hvg.hu: Amikor hazamész, az enyémnez hasonló kérdéseket kapsz?

T. Zs.: Persze, egyrészt igen, mindenkiben felmerül ez. De sokan azt is másképp látják, milyen külföldön élni. Mindkét irányba van egy valóságot torzító mező – aki nem tapasztalja meg ezt, mást lát bele pozitív és negatív oldalról is. Van, aki azt hiszi, hogy itt csak dől a pénz, és semmi más dolgod nincs, csak költeni – ez nem igaz, itt sokkal nagyobb a harc, nehezebb megmaradni, sokan visszapattannak. Sok olyan emberrel találkoztam, aki kijött, maradt két hónapot, aztán visszament. És itt az ember állandóan azon gondolkozik, hogy

mit jelent az idő: az az idő, amíg hazarepülök, hogy évente ötször látom csak a nagymamámat.

Ez olyan teher, amit a kiköltözéssel megkapsz, és amit én nagyon nehezen raktam helyre. De az otthonlét is ilyen, annak is van nagyon sok pozitívuma és nagyon sok negatívuma.

hvg.hu: Ami itt tart, az a munka?

T. Zs.: Igen, az a szint, ahol most vagyok. Nagyon élvezem azt a fejlődést, amin keresztülmentem, akár szakmailag, akár a nyelvtudásban. Most van egyfajta harmónia bennem.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Mi az, ami miatt hazaköltöznél?

T. Zs.: Sokat gondolkodom saját vállalkozás beindításán, és azon, hogy még szabadabbá tegyem az időmet, annyira szabaddá, hogy ne legyek helyhez kötve. De pont azért élvezem az itt eltöltött időt, mert rengeteg dolgot megtanultam, olyanokat is, amelyeket át lehetne ültetni Magyarországra, vagy amelyek működnek nemzetközi versenyhelyzetben is. De az Egysorosokon át is megtapasztalom, hogy milyen felépíteni egy brandet.

hvg.hu: Működnek az Egysorosok angolul?

T. Zs.: Rengeteg dolog van, amit nem lehet lefordítani, és ha még sikerül is, az mást fog jelenteni. Ez sakk-matt, el kell fogadni – inkább élvezni kell, hogy ilyen a magyar nyelv. Próbáltam a kollégáimnak lefordítani, de nem volt meg az az összekacsintás, mint magyarul, így egy idő után feladtam.

hvg.hu: Azt el tudod képzelni, hogy eleve angolul írd?

T. Zs.: Nagyon szeretném. Van összesen négy angolul írott Egysoros, abból a National Poetry Library beválogatott egyet, és most be fog kerülni mind a négy a legjobb instaköltők antológiájába. Ez döbbentett rá, hogy jó lenne komolyan venni, hiszen ha angolul írsz, az egész világ nyitott rá.

hvg.hu: Jóval az Egysorosok előtt egy szlogenpályázatot nyertél meg, amelyet a főváros írt ki. Abban volt költészet, vagy ezekben az instaversekben keressük a szlogeneket?

T. Zs.: A frappáns dolgok írásában mindig örömöt leltem: lehetnek a legnagyobb közhelyek akár, mint az „Impossible is Nothing”, de nehéz olyat írni, ami bennmarad a pszichédben. A „Budapest, a Tiéd is!” egy pályázatra született, emblémát és szlogent kerestek a fővárosnak. Az emblémapályázatnak nem lett győztese, a másikra jelentkeztem úgy, hogy papírlapra írtam fel az ötletemet, és úgy adtam fel egy borítékban a postán. Nagyon jó érzés volt látni, emlékszem, hogy a Margit hídon zászlókra nyomtatták. Így indult az egész.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: A kettő között sok idő eltelt. Mi történt?

T. Zs.: Gimnáziumba jártam, aztán egyetemre, aztán kijöttem ide Londonba, és még jó pár év eltelt, mire publikálni kezdtem. És kellett még egy dolog, amit mindenki átél, aki ír: azt végiggondolni, hogy a közvetlen környezetem mit gondol, mennyire lehet a legmélyebb dolgokat felvállalni? Van egy kabát, amit le kell vetni, nekem jó ideig eltartott, amíg ez megtörtént, és inkább az lett a fontos, hogy kitegyem, ami kikívánkozik belőlem, megcsináljam, amiről álmodozom, ahelyett, hogy azon görcsölnék, hogy másik mit fognak gondolni.

hvg.hu: Más műfajban próbálkozol?

T. Zs.: Nagyon sokat gondolkoztam, meddig lehet feszíteni, meddig lehet hosszabbítani ezeket, de annyira megszoktuk, hogy görgetünk, kérdés, elolvasol-e egy kétperces sztorit. De ez foglalkoztat.

hvg.hu: Ezek a történetek miről szólnának? Ott nem elég egy szójáték.

T. Zs.: Nekem az Egysorosok is skiccnek tűnnek, amelyek ugyan csak egy vonalból állnak, de máris tudod, hogy az egy kutya vagy egy zsiráf. Ezt szeretném továbbvinni: mint egy képfestés szavakkal. Nagyon sok olyan kép van, ami szembejön velem az utcán egy elütött galambtól egy japán néniig, aki velem szemben alszik a metrón – képek, amelyek megmaradnak bennem, jó lenne ezeket átültetni szavakba.

Sorozatunk első részét itt olvashatja.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: