szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megsérült, egyedül nem tudott volna lejönni.

Bajba jutott kirándulónak segítettek a tűzoltók a Pilisszentkereszthez tartozó Dobogókőnél.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a túrázó egy sérülés miatt nem tudott lejönni a hegyoldalon, ezért a pomázi önkormányzati tűzoltók és a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat tagjai hordágyon hozták le, majd átadták őt a mentőknek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Mozgolódnak Mészárosék: Felcsútról Budapestre költöztették egyik cégüket

Mozgolódnak Mészárosék: Felcsútról Budapestre költöztették egyik cégüket

Két autó ütközött az M3-ason Gödöllőnél, bedugult az autópálya

Két autó ütközött az M3-ason Gödöllőnél, bedugult az autópálya

Drasztikus változás jön Kuvaitban: 70-ről 30 százalékra csökkentenék a vendégmunkások arányát

Drasztikus változás jön Kuvaitban: 70-ről 30 százalékra csökkentenék a vendégmunkások arányát