A Sziget egyik régi adósságát törlesztette azzal, hogy elhívta végre A Zenekart. Nem mondom, hogy nem lett volna nagyobb dobás, ha mondjuk már hat éve sikerül leszervezni, de hát azért ez mégis csak Magyarország, ide azok jönnek, akiknek máshol már kicsit döcögősebben fut a szekér. Nem kell ezt szégyellni, hiszen A Lemez a mai napig jól hallgatható, és A Zenekar azóta mutatott produkciója sem gyenge, de

ez a post punkkal leöntött pszichedélia, amelyre ráhímezték az 1990-es évek pasztellszínű zakóját, igazából akkor és ott ütött nagyot, azóta pedig már inkább csak nyugodtan konstatálni szokás, hogy ezek még mindig léteznek.

Az az utolsó pillanatig kérdéses volt, mennyire fog működni ez az egész élőben: a Sziget törzsközönségét igazán nem lehet azzal vádolni, hogy túlzottan válogatós lenne, de A Zenekarnak pont azok az apró finomságok tartoznak a legnagyobb erősségei közé, amelyek első hallásra egy ilyen fesztiválon elvesznek: a csendes és meghitt pillanatok viszonylag nehezen jönnek át úgy, hogy közben pár lépésre már az LMFAO tíz évvel ezelőtti megaslágere szól a bódéból, miközben részeg hollandok öntik egymásra a vödrös koktélt.

Túry Gergely

A fellépés eleje sajnos gyorsan igazolta a legrosszabb feltételezéseimet: először is fontos kiemelni, hogy épp itt volna az ideje, hogy a Sziget csináljon valamit a hangcuccal. Nem akarok bezzegezni, de én láttam A Zenekart négy éve a You’ve Never Heard of This fesztiválon, és ott a hajamat is levitte a sound, miközben Budapest még mindig ott tart, hogy a közönség morajlása is el tud nyomni egy-egy kiállást.

Emiatt szinte fel se tűnt, hogy már az elején előadták a két legerősebb dalt A Lemezről, a Slágert és a Klipes Dalt, ami azért elég erős vállalkozás úgy, hogy a nagyközönség a többi zenéjüket valószínűleg a büdös életben nem hallotta.

Talán ez utóbbinak köszönhető, hogy azért elég szellős volt a közönség: a tömeg nagyjából a keverőig állt, gondolom sokan a holnapi Random EDM DJ fellépésére tartogatták az energiáikat.

Szerencsére valaki kapcsolt az első 20-25 perc után, és onnantól elfogadhatóan szólt a cucc, és azok, akik végigvárták, valószínűleg nem távoztak csalódottan. Először is azért, mert még a mostoha körülmények és a néha csepergő eső ellenére is lejött, hogy Az Énekest az isten is színpadra teremtette. Van ilyen: ahogy van, akiket focistának, másokat vendéglátósnak vagy tanárnak teremtettek, úgy Az Énekesnek is bűn lenne mást csinálnia. Úgy androgün a mozgása, hogy mégis árad belőle az a szexuális őserő, ami csak az olyan nagyokból árad, mint Egy Öregebb és Híresebb Énekes, vagy áradt korábban Egy Híres Halott Énekesből.

Máté Péter

A zenészek szerencsére példásan érzik, hogy egy ilyen nagyformátumú figurától csak időt vennének el, ha magukra akarnák vonni a figyelmet: ők egyfajta kíséretként tették a dolgukat faarccal, és hagyták, hogy Az Énekes lekösse a közönséget.

A koncertből nehéz kiemelni pillanatokat, de azért ha mégis ki kell, akkor egyértelműen a Kevesebbek Által Ismert Dal előkerülése az: sokakat meglepett az előkerülése, viszont a lassan kibontakozó, egyre gyorsuló dal a végére szerintem még azokat is megtáncoltatta kicsit, akik csak véletlenül botorkáltak el a Nagyszínpad környékén.

Azt igazán nem állítom, hogy A Zenekar adta a Sziget történetének legjobb koncertjét, de még azt sem, hogy az év bulija jött össze. De az biztos, hogy aki ott volt, annak kellemes emlék marad. És végül is ez egy koncert célja, nem?