Schobert Norbert egy korábbi bejegyzése, amelyben arról írt, hogy a nők nagy része egész életében azért küzd, hogy a súlya ne menjen 70 kiló fölé, erős indulatokat kavart a közösségi médiában. Sokan úgy értették, hogy megint nekiment a súlyfelesleggel rendelkező nőknek, amit nem először tenne, ám szerinte erről szó sincs.
„Kiálltam azokért a nőkért, akik 70 kiló alatt vannak, és kiálltam azokért, akik 70 kiló fölött vannak. Ebből mi jött le pár embernek? Az, hogy mi bajod van a kövér nőkkel? Gyerekek, nem is írtam róluk posztot. Elfelejtünk olvasni, szöveget értelmezni, és ez nem jó, mert az emberek úgy esnek egymásnak, hogy nem értik, a másik miről beszél” – fejtegeti a repülőtéren felvett videójában.
A Schobert házaspár következetesen kitart a nagy vitát kiváltó álláspont mellett, miszerint a szülés után pluszkilókkal élő nők felelősek egy házasság tönkremenéséért. Rubint Réka is megszólalt, és megvédte a férjét. Szerinte ő jót akar, csak sajátosan kommunikál.
Hosszasan beszél arról, hogy mennyire hiányzott neki az otthona, a munkája, hogy sok emberrel találkozzon, akiknek segíthet lefogyni. Majd kifejtette, hogy még a kommentelők is hiányoznak neki.
„Röhögni fogtok, nemcsak azok hiányoztak, akik jót írtak be, hanem azok is, akik azt írták, anyád, hülye vagy, nem értesz hozzá… A világ egyik pontján sem küldenek el engem úgy a jó k...a anyámba, mint itthon. Ettől vagyunk magyarok. Ilyenek vagyunk. Ha ebből elmegy az ember 2 hétre, hiányozni fog”.
Szerinte azért támadják őt, mert „nekünk, magyaroknak mindig kell valami ellenségkép”.
Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.