Moldovába is szabadon utazhatnak a magyarok

Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok szabadon, azaz karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között.

  • hvg.hu hvg.hu
Moldovába is szabadon utazhatnak a magyarok

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Immár Moldova is elfogadja a magyar védettségi igazolványt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Csütörtökön Szlovákiával egyezett meg ugyanerről a külügy.

Az uniós országok nem fogadják el a magyar védettségi igazolványt, mert azon nincs feltüntetve, hogy az EU-ban engedélyezett vakcinával oltották-e be az adott utast. Ezért kétoldalú megállapodásokat kell kötnie az országnak.

Ez a következő országokkal sikerült eddig:

Állásfoglalást kér az Európai Bizottságtól a DK arról, hogyan lehet utazni a magyar védettségi igazolvánnyal

Az Európai Bizottság állásfoglalását kéri a Demokratikus Koalíció arról, hogyan utazhatnak azon országok polgárai, mint például Magyarország, akiknek a kormánya titkolja, milyen vakcinát kaptak.