szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Valami Amerika rendezője elkészítette a Bűnös várost, ami poénnak indult, de szatirikus NER-kritika lett.

„Azt gondolom, hogy én olyan szakmát űzök, hogy mindenképpen a reflektálnom kell azokra a dolgokra, amik körülöttem zajlanak. Egyre erőteljesebben éreztem a felelősségét, de tisztában vagyok vele, hogy nem volt tisztességes, hogy csak akkor nyitottam ki a számat, amikor engem is elkezdtek hátráltatni a munkában, és sajnálom, hogy eddig csendben maradtam” – mondta Herendi Gábor a 24.hu-nak.

Ugyanazért maradt csendben, amiért mások – ismeri el a rendező: mert szeretne még filmet csinálni. „Most nagyon sok rendező nem jut munkához, miközben munkához jutnak olyanok, akiknek semmi közük a filmekhez, csak politikai igényeket elégítenek ki. Itt van ez az iroda, meg a munkatársak, és nem tudom fizetni őket, mert nem hagynak dolgozni. Van egy grafikon az idén megjelent összes magyar film nézettségéről, ami alapján a Toxikoma (kririkánk a filmről itt) egyedül csinált többet, mint az összes többi együtt véve, és Most meg hat filmtervem van kidobva. Kurva jók. Nem politikusak. Az egyik például Máté Péter életrajzi filmje, amihez baromi jó forgatókönyv is született – biztos vagyok benne, hogy én azt valahogy meg fogom csinálni”. Herendi tudja, hogy egy konkrét személy az, aki miatt ő ebben a rendszerben nem kap támogatást filmhez, beszélt is az illetővel, de az interjúban nem nevezi meg.

A Valami Amerika trilógiában emlegetett Bűnös város című filmet közösségi finanszírozással próbál rentábilissá tenni. A filmet kicsit „Belesodródtam abba, hogy valamit csinálnom kell, valamiből élnem kell. Nem vagyok az a típus, aki leül a sarokba búslakodni, így átgondoltam, hogy mihez értek, és arra jutottam, hogy ahhoz, hogy kifigurázzak helyzeteket. Pikk-pakk létrejött a Bűnös város forgatókönyve, ami régóta a levegőben volt, de csak olyan szinten, hogy milyen jópofa volna egy művészfilm-paródiát csinálni. Hogy ennek mondanivalója is legyen, menet közben érlelődött meg bennem. Aztán találtam hozzá társakat, akik segítettek a munkálatokban. Ez egy új üzleti modell is: létrehoztam egy saját streaming oldalt, aztán meglátjuk, hogy a dolog mennyire működik.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!