Teherán utcáiról a focivébén és a Tiktokon át a béke Nobel-díjig – az iráni nők tiltakozásának egy éve
A nők elleni rendszerszintű elnyomás és erőszak, valamint a halálbüntetés ellen évek óta harcoló Nargesz Mohammadi iráni aktivista kapta idén az emberi jogokért folytatott küzdelem talán legnagyobb elismerését. A Nobel-békedíj ismét felhívja a figyelmet az Iránban zajló tüntetésekre, a nők szabadságjogainak hiányára és az elnyomó rezsimre, amely épp egy évvel ezelőtt kapott igazán nagy nyilvánosságot.
Egy iráni nőt kezeinél és lábainál megkötve, egy kampóra akasztva vittek be a börtönbe, ahol az őrök megerőszakolták. Egy másikat két rendfenntartó közé ültették fel egy motorra, akik a börtön felé vezető úton molesztálták – ilyen történetekről számolt be Nargesz Mohammadi 2022 decemberében a BBC-nek. Az 51 éves, kurd származású aktivita egy évvel a cikk megjelenése után veheti át Nobel-békedíját, melyet a Norvég Nobel Bizottság ítélt oda neki pénteken – pontosabban vehetné, ha az iráni hatóságok szabadlábra helyeznék arra az időre, ugyanis jelenleg is börtönbüntetését tölti a hírhedt teheráni Evin börtönben, ahova “propaganda terjesztésére” hivatkozva zárták be.
Mohammadit kisebb szünetekkel több mint tíz éve gyakorlatilag folyamatosan bebörtönzik politikai aktivizmusa miatt: összesen tizenhárom alkalommal tartóztatták le, és ötször ítélték el, az eljárások során pedig 31 év börtönbüntetést és 154 korbácsütést szabtak ki rá. Amellett, hogy évek óta szószólója az Iránban a mai napig rendszeresen alkalmazott halálbüntetés eltörlésének, alelnöke a közel-keleti ország egyik legnagyobb emberi jogi szervezetének is. A Defenders of Human Rights Center (DHRC) – amelyet jelenleg az ugyancsak Nobel-békedíjjal kitüntetett Sirin Ebádi vezet – többek között etnikai és vallási kisebbségek, nők és politikai foglyok jogainak védelmével foglalkozik.
Az Európai Parlament által alapított Szaharov-díjjal 2018-ban jutalmazott Mohammadi férje, az ugyancsak aktivista Taghi Rahmani Párizsba menekült két gyermekükkel, akik évek óta nem látták anyjukat.
Mohammadi az elmúlt egy évben az iráni nők elnyomásának és rendszerszintű bántalmazásának feltárásával foglalkozott, könyvet is írt White Torture (Fehér Kínzás) címmel. Ehhez tucatnyi olyan nővel készített interjút, akiket a tavaly szeptemberben kezdődött tüntetések alatt tartóztattak le, majd börtönöztek be és a “kegyetlen és embertelen” magánzárkás fogvatartásról számoltak be. Könyvét az alatt a pár hónap alatt írta, amikor rövid időre szabadlábra helyezték, a börtönben elszenvedett infarktusa után ugyanis szívműtétre volt szüksége, de már akkor tudta, nem maradhat majd tartósan házi őrizetben. “Hamarosan vissza kell majd térnem a börtönömbe. (…) Ezúttal amiatt a könyv miatt találtak bűnösnek, amelyet épp a kezében tart” – ezekkel a mondatokkal kezdődik a White Torture a Guardian kritikája szerint.
A sorozatos bebörtönzésekhez Irán történetének egyik legnagyobb tüntetéssorozata vezetett, amely azzal kezdődött, hogy az erkölcsrendészet őrizetbe vett, majd minden jel szerint agyonvert egy 22 éves nőt, Mahsza Aminit, amiért nem megfelelően viselte fejkendőjét, a hidzsábot. Az arab országban az 1979-es forradalom után a vallási vezető, Khomeini ajatollah kezdeményezésére szigorú szabályokat vezettek be a nők öltözködésére vonatkozóan, amelyek előírják a hajat teljes egészében eltakaró hidzsáb vagy csador viseletét, valamint tiltják a szűk szabású ruhadarabokat, ezek betartatása pedig az erkölcsrendészet feladata.
Bár a hatóságok szívrohammal magyarázták Amini halálát, családja szerint a fiatal nő teljesen egészséges volt, a kórház pedig – ahol néhány nappal később meghalt –, még a közösségi médián is azt állította, Amini már nem mutatott életjeleket, amikor odakerült. Igaz, a közlemény néhány nappal később eltűnt. Temetése napján tüntetések törtek ki, eleinte Teheránban és Amini szülővárosában, a kurdisztáni Szakkezben, ahol még a nő sírja is ennek állít emléket: “Nem haltál meg. A neved (gyülekezésre szólító) jelszó lesz” – olvasható a sírkövön.
A nők jogait csorbító törvényekre és az ellenük elkövetett rendszerszintű erőszakra számos jelképes fellépéssel hívták fel a békés tüntetők a figyelmet. Egyesek elégették hidzsábjukat, mások levágták hajukat, amely az iráni társadalom a nőiesség egyik legfontosabb attribútumának tekint, az erről készült videók pedig a Tiktokon is nagy nézettségre tettek szert. Különösen azután, hogy ezek alatt Tom Odell angol énekes korábban ukrán fiatalok által is felidézett Another Love című slágerének “So I'll use my voice, I'll be so fucking rude” sora szólt. A dalszöveg magyarra fordítva valahogy így hangzik: hallatni fogom a hangomat, és kibaszott durva leszek.
Négy évtizede tűrnek az iráni nők, de most forradalmi lobogót csináltak a hajukból
Egy 22 éves kurd nő halála miatt országszerte lángolnak a fejkendők Iránban. A forradalom a közösségi médiába is begyűrűzött, ahol a Mahsza Amini mellett kiálló nők sorra teszik fel a videókat, amelyeken az látható, hogy levágják a hajukat.
Tekintettel arra, hogy a közösségi médiában is egyre nagyobb visszhangot keltettek a megmozdulások, a tüntetéseket pedig nagyrészt ugyancsak online szervezték, az iráni hatóságok korlátozni kezdték az internetelérést az ország azon területein, ahol a legnagyobb volt az aktivitás. A csatába beszállt az Anonymus hackercsoport is, akik a szervezkedésben próbáltak segítséget nyújtani, emellett pedig kormányzati honlapok feltörésével próbálkoztak.
Irán nekilátott az internet módszeres szabotálásának, cserébe már 2000 állami kamerát sötétített el az Anonymous
Jelentős fennakadásokat tapasztal az internetelérésben Irán lakossága. Az országban egyre hevesebb tüntetések zajlanak. A kormányzat a hasonlóan kritikus helyzetekben bevett szokás szerint blokkolni kezdte a közösségimédia-platformokat.
Mindezek ellenére a tüntetések folytatódtak, sőt, Irán egyre több városában kezdtek megmozdulni az emberek, akiket az egyre brutálisabb rendőri túlkapások miatt már nem csak a nőkkel szembeni jogsérelmek, hanem a romló gazdasági helyzet és a politikai-társadalmi korlátozások ösztönztek arra, hogy utcára vonuljanak. A mai napig tartó tiltakozások leverése több mint ötszáz ember halálát okozta eddig, több ezer ember sérült meg a hatóságok által alkalmazott erőszak során, és legalább húszezer embert vettek őrizetbe.
Az ügynek természetesen komoly nemzetközi visszhangja lett, az Európai Unió szankciókat vetett ki tizenegy emberrel és négy szervezettel szemben emberi jogok megsértése miatt. Ezek értelmében a szankciós listán szereplőkre beutazási tilalom vonatkozik és az unió területén lévő vagyoni eszközeiket is befagyasztották. Védekezésül Irán úgy reagált, az intézkedéseket “félrevezető információkra” alapozva hozta meg az EU, hiszen az állami szervek olyan zavargásokkal és garázdasággal szemben léptek fel, amelyeket a világon máshol sem tűrnének meg, a tüntetések szervezésével pedig következetesen “külföldi ügynököket” vádoltak.
Egy éve tartanak az iráni tüntetések, de az EU-nak még mindig nincs egységes stratégiája
Az Európai Parlament emberi jogi albizottsága szakértőkkel együtt tartott vitát arról, hogyan értékelhetjük az iráni tüntetések elmúlt egy évét. Habár az EU viszonylag aktívnak számít az iráni emberi jogi helyzet követésében és a rezsim szankcionálásában, a döntések többsége a tagállamok kezében van, amelyek közül egyeseket kevéssé érdekel a tüntetések női és emberi jogi aspektusa.
Novemberben még a – nem éppen az emberi jogok túlzott védelméről ismert – Katarban rendezett labdarúgó-világbajnokságra is beszivárgott az iráni tüntetések híre. A válogatott csapat ugyanis azzal fejezte ki szolidaritását a hazájukban tüntetők mellett, hogy az angolok elleni nyitómeccsen nem énekelték el a himnuszt, a közvetítést az iráni tévé erre az időre meg is szakította. A focisták mellett több szurkoló is kifejezte tiltakozását az elnyomó rezsimmel szemben, egyikük egy “Mahsza Amini 22”-feliratú mezt tartott a lelátón, amíg ki nem vezették, egy férfit pedig azután vertek meg a katari rendőrök, amiért pólóján Irán 1979 előtti zászlója volt látható.
Franciaországban, ahol Nyugat-Európa legnagyobb muszlim közössége és a Nobel-díjas Mohammadi családja is él, is széles körű párbeszéd kezdődött az iráni tüntetéssorozatokkal kapcsolatban. Az országban évtizedes konfliktust jelent a fejkendő viselete, a francia törvények ugyanis a szekularizációra hivatkozva tiltják mindenféle vallási jelkép viseletét az állami intézményekben. Emellett fontos érv a kérdésben az is, hogy sokan az elnyomó teokratikus rendszerek szimbólumaként tartják számon a fejkendőket és a felszabadítás jegyében korlátozzák azok viseletét. Ezzel azonban vitatkoznak azok a muszlim nők, akik saját akaratukból hordják azokat, hiszen az csak rájuk és az istenükre tartozik. Az iráni történések után ismét terjedni kezdett a már korábban is használt PasTouchéAMonHijab, vagyis El a kezekkel a hidzsábomtól! hashtag a francia közösségi médiában, az Eiffel-toronyra pedig januárban a tüntetők jelszavává vált “Nők, Élet, Szabadság” és “Állítsuk meg az iráni kivégzéseket” mondatokat vetítették ki.
Bár az iráni nők harcának valószínűleg legnagyobb elismerése az idén odaítélt Nobel-díj, néhány hónapja az ENSZ is kitüntette a mozgalom három fontos szereplőjét. Nargesz Mohammadi mellett két bebörtönzött újságírónő, Nilufar Hamedi és Elaheh Mohammadi kapta ugyanis a szervezet sajtószabadságért járó díjait. Előbbi írta meg elsőként tavaly szeptemberben Mahsza Amini halálának körülményeit, utóbbi pedig a fiatal nő temetéséről, majd az aznapi tüntetésekről számolt be.