Galkó Balázs: "Sokkal jobb lenne gyorsan véget érni, mint ennyi szenvedés közepette élni"
Két és fél napig ájultan feküdt a padlón, mire a szomszédja rátalált, és hívta a mentőket.
hvg.hu
Galkó Balázs több súlyos balesetet is szenvedett az elmúlt hetekben, amelyek következtében most hat törött bordával és tüdőgyulladással lábadozik az otthonában, írja a Blikk.
Az egész drámasorozat egy gyógyszerrel kezdődött. Kaptam egy altatót a háziorvosomtól, amitől az éjszaka közepén rosszul lettem, majd összeestem a szobámban. Két és fél napig ájultan feküdtem a padlón, mire a szomszédom rám talált, és hívta a mentőket
– számolt be a történtekről a színész.
Galkó csaknem két hetet töltött a kórházban, december 11-én engedték haza, ám a színész kálváriája nem ért véget, írja a lap. “December 13-án éjjel ki kellett mennem a mosdóba, ahol megszédültem, elveszítettem az egyensúlyomat, így a jobb oldalammal ráestem a mosógép sarkára. Olyan fájdalmaim voltak, hogy jobb lett volna, ha rögtön meghalok” – közölte a lappal Galkó, aki nem vesztette el az eszméletét, így értesíteni tudta a gyermekeit.
Eltörött hat bordám, illetve a tüdőgyulladás is kiújult, továbbá belső vérzéseim is voltak, így ismét jó pár napot bent töltöttem a kórházban
– mondta a színész. Majd így folytatta:
Ezt követően már csak karácsony előtt, december 21-én engedtek haza. Most itthon vagyok, de nincs okom az örömre. Folyamatosan szedem a fájdalomcsillapítókat, amik ugyan enyhítik a szenvedésemet, de nem nagyon hiszek abban, hogy jönnek még számomra jobb idők. Sokkal jobb lenne gyorsan véget érni, mint ennyi szenvedés közepette élni, így már az is megfordult a fejemben, hogy segítek abban, hogy ez minél hamarabb megtörténjen…
Galkó a lapnak elmondta, hogy a napokban szerepelt volna a József Attila Színház egyik előadásában, de a történtek miatt ez is kútba esett. “Legközelebb december 30-án megyek a kórházba, ahol megvizsgálnak és megállapítják, javult-e az állapotom, addig itthon vegetálok. Járni azért tudok, és ellátom magamat, illetve egy, a szívemnek kedves hölgy is itt van velem, aki mindenben segít, de legfőképpen elviseli a hülyeségeimet” – mesélte a színész.
Ezen kívül a családom is látogat, nemrég itt volt az egyik fiam, Palkó, aki elvitt Erdőkertesre a két kisebbik gyerekemhez, ami hatalmas ajándék volt számomra. Mindezek ellenére mégis azt érzem, az igazi jólét akkor jön majd el, ha mindennek vége lesz, és Galkó Balázs megszűnik létezni…
– jelentette ki Galkó.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!
Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Galkó Balázs színműész az utóbbi időszakban pechszériában van. A nyáron a kezét törte el egy szerencsétlen balesetben, most pedig az arcán éktelenkedik egy csúf vágás, amit össze kellett varrni. Az anyagi gondokkal küzdő idős művészért aggódnak az ismerősei.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.