Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”
A hétfői rosszullétek után nyugodtan telt az éjszaka.
hvg.hu
A Vatikán kedd reggeli tájékoztatása szerint Ferenc pápa átaludta az éjszakát, és a napja további pihenéssel folytatódik. Mint mi is írtuk, az egyházfőnél hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel, és délután újraindították nála a nem invazív gépi lélegeztetést.
A hivatalos közlemény szerint ugyan a vérvizsgálatok azt mutatják, hogy nincs újabb légúti fertőzése, a helyzet továbbra is nagyon összetett, és előfordulhat, hogy további légzési elégtelenségek alakulnak ki nála.
Amennyire állapota engedte, Ferenc pápa kórházi tartózkodása során dolgozott, illetve vendégeket is fogadott. Néhány nappal ezelőtt például meglátogatta a vatikáni államtitkár és helyettese, ő pedig írásban küldött üzenetet, amelyben megköszönte a támogatást. A pápa emellett ismét imádkozott Ukrajna és más országok békéjéért is.
Ferenc pápa azt is megüzente, hogy kórházi tartózkodását a mindenütt beteg és szenvedő emberekkel való mélységes szolidaritás megtapasztalásaként éli meg. Emellett hálát ad Istennek, hogy lehetőséget adott neki arra, hogy testben és lélekben osztozzon oly sok beteg és szenvedő ember érzéseiben.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!